Közélet

Több mint két órában kérdezhetik a kormányt a képviselők az Országgyűlésben

Több mint két órában kérdezhetik a kormányt a képviselők az Országgyűlésben

2017. szeptember 25., hétfő
Több mint két órában kérdezhetik a kormányt a képviselők az Országgyűlésben

A képviselők ma összesen két és fél órában kérdezhetik a kormány képviselőit az Országgyűlés első őszi ülésének végén.

Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit másfél órában kérdések, további hatvan percben pedig azonnali kérdések követnek. A parlament honlapján elérhető információk alapján a kormánypárti padsorokból a fideszes Ágh Péter arra kérdez majd rá a nemzeti fejlesztési miniszternél, hogy milyen ütemezéssel történhet meg a Szombathelyet Kőszeggel összekötő közút fejlesztése. Ellenzéki oldalról a szocialista Varga László a diósgyőri egészségügy jövőjéről kérdezi az emberi erőforrások miniszterét, a Jobbikból Lukács László azután érdeklődik a belügyminiszternél, hogy lesz-e börtön Kunmadarason, az LMP-s Demeter Márta a paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztertől kérdez Paks kibervédelméről. A Ház ülése napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.