Közélet

Gyurcsány: kizárt a különalku egyes városokra

Gyurcsány: kizárt a különalku egyes városokra

2017. szeptember 2., szombat
Gyurcsány: kizárt a különalku egyes városokra

"Aki nem tudja a demokratikus ellenzéket integrálni, az a sokszínű országot sem fogja tudni majd együtt tartani" - mondta el a budapesti Nyugati téren, a Demokratikus Koalíció gyűlésén Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke. Beszédében nem csak a kormányoldalt, hanem az ellenzéket is bírálta.

Bármi lehetséges a választáson, attól függ, mit csinálnak a következő 7 hónapban - idézi a

HVG

Gyurcsány Ferencet

. Szerinte ha jól csinálják, kétharmada lehet a kormányváltóknak, ha nem, akkor a kormánynak lesz kétharmada. "Vagy ez, vagy az, rajtunk múlik" - fogalmazott a DK elnöke. Kiemelte, hogy nem bojkottálják a választást, mert az fegyverletétel lenne, ő pedig ennek az ellenkezőjére készül, felvenné a fegyvert és győzne. Gyurcsány szerint a választás főszereplője az ellenzék. A többi ellenzéki politikai szereplőnek azt üzente: ha valaki partnerséget akar kormányon, annak partnerséget kell mutatnia ellenzékben is. "Aki nem tudja a demokratikus ellenzéket integrálni, az a sokszínű országot sem fogja tudni majd együtt tartani" - hangzott el a beszédében. Hozzátette: "aki most nem türelmes és nem tud békét hozni, kormányon sem fogja tudni megtenni." Leszögezte, hogy az ellenzék egyetlen feladata a kormányváltás, ez pedig a mainál szélesebb együttműködést követel. A DK elnöke kiemelte, hogy ha túl nagy lesz a háborúskodás, hiába egyeznek meg a végén, a szavazók nem fognak átszavazni. A különalkut Budapestre vagy egyes városokra vonatkozóan kizárta. Hangsúlyozta, hogy egy olyan pártnak, mint a DK, amely önállóan is bejut a parlamentbe, mindegy, hogy önálló vagy külön listán indul-e, viszont azon pártoknál, ahol ez kétséges, önálló indulással nem szabad elpazarolni 2-4 százalékokat, mert annyira nem áll jól az ellenzék. Gyurcsány szavai szerint a DK nyitott az együttműködésre, aki viszont a DK-nak akar feltételeket szabni, az lépjen be a pártba. (Itt

Botka Lászlóra

, az MSZP miniszterelnök-jelöltjére utalt, aki nem akar vele közös listán szerepelni.) Hozzátette, "ez nem azt jelenti, hogy mindenkit föl is veszünk, van egy bizonyos mérce."

Fidesz: Gyurcsány a Soros-terv végrehajtásán dolgozik

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a Soros-terv végrehajtásán dolgozik - a kormánypárt így reagált a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szombati kampánynyitójára, amelyen az ellenzéki politikus a jövő évi választások igazi kérdését az Orbán Viktor és Európa közötti választásban határozta meg.

Hidvéghi Balázs

, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményében azt írta: a magyar emberek valóban választás előtt állnak: "Soros-terv vagy Európa, és Gyurcsány Ferenc a Soros-terv végrehajtásán dolgozik, ő is le akarja bontani a kerítést és be akarja engedni a migránsokat". Hozzátette: Gyurcsányék kezdettől támadják a kerítést, nem szavazták meg a migránsok betelepítésének megakadályozását célzó alkotmánymódosítást sem, sőt kifejezetten a kvóta mellett gyűjtöttek aláírást. A kommunikációs igazgató emlékeztetett arra is: a DK programjában szerepel, hogy nyíltan befogadó országot akarnak csinálni Magyarországból és azt akarják, hogy ne tagállami szinten legyen határvédelem és a bevándorláspolitika, hanem átadnák Brüsszelnek az irányítást. Hidvéghi Balázs azt írta: a DK aktívan részt vesz a Magyarország elleni brüsszeli támadásokban, a hazánkat elítélő európai parlamenti határozat megfogalmazásában és a bevándorlásszervező uniós ügynökség létrehozásában is. Gyurcsány Ferenc a kampánynyitóján úgy fogalmazott: hét hónapjuk van arra, hogy bebizonyítsák, Magyarország lehet egy békésebb, nyugodtabb, európai, polgári ország. A politikus megígérte hallgatóságának, hogy kormányzóképességgel, emberi tehetséggel és tisztességgel képesek lesznek ezt bebizonyítani. A volt miniszterelnök azt mondta, a jelenlegi kabinettel szemben ők úgy gondolják, hogy az állam ereje nem a kormány erőszakosságában, hanem szabad polgárainak és azok szabad gyülekezeteinek szabadságában van. A magyar politika egy része a múlt fogságában él, a DK viszont a jövő felé szeretné fordítani figyelmét és energiáit - jelentette ki. A hazafias szolidaritás politikája nem állítja szembe egymással a különböző társadalmi rétegeket, ezért a sikeres embereket becsülni, a polgári életet élőket védeni, a legszegényebbeket pedig támogatni kell - szögezte le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.