Közélet

Vádemelés a menekültet kirabló férfiakkal szemben

Vádemelés a menekültet kirabló férfiakkal szemben

2017. augusztus 15., kedd
Vádemelés a menekültet kirabló férfiakkal szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik 2015. augusztusában egy szír menekültet raboltak ki.

A vádirat szerint a szír férfi 2015. augusztus 16-án lépett Magyarország területére illegálisan, majd ezt követően ismeretlen körülmények között jutott Szegedre. A sértettet 2015. augusztus 26-áról másnapra virradóra látta meg a vádlottak egyike a Cserepes sor környékén, ahogy gyalogolt. Ezt követően a vádlott felkereste a társát és közölte vele, hogy látott egy migránst, akinek sok pénze lehet, ezért vegyék azt el tőle. A vádlottak ebből a célból a sértett közelébe mentek, majd angolul szóba elegyedtek vele, aki közölte, hogy fázik és régóta nem aludt. A vádlottak erre azt közölték vele, hogy kövesse őket, majd segítenek egy taxit keresni. A vádlottak folyamatos mutogatások közepette a sértettet a Cserepes sor környékén egy kevésbé forgalmas területre vezették, ahol egyikük a sértett szemébe világított a nála levő zseblámpával azért, hogy őt elvakítsa. Ezzel egyidejűleg a másik vádlott a sértett mögé lépett, megfogta kezeit, a földre vitte, majd ütlegelve pénzt követelt tőle. Amíg lefogta a sértettet, addig a társa mintegy 150 eurót vett el a szír férfitől, majd a helyszínről eltávoztak. A járási és nyomozó ügyészség a vádlottakat társtettességben elkövetett rablás bűntettével vádolja, amelyet egyikük többszörös és különös visszaesőként követett el. A vádemeléskor más ügyben előzetes letartóztatásban levő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.