Sport

Labdarúgás: tovább izzítaná a parazsat a Szeged-Grosics

Labdarúgás: tovább izzítaná a parazsat a Szeged-Grosics

2017. augusztus 22., kedd
Labdarúgás: tovább izzítaná a parazsat a Szeged-Grosics
SZS20170730_cegled_szeged2011_022

Az első, hazai pályán aratott sikert követően szerdán már újabb feladat vár a Szeged 2011-Grosics Akadémiára, Germán Tamásék az újonc Budafok vendégei lesznek az NB II hétközi játéknapján.

Két vereséget követően sikerült javítania a Szeged 2011-Grosics Akadémiának: a Vác és a Békéscsaba ellen ugyan pont nélkül maradt a gárda, ám a hétvégén, a Szolnokkal szemben már újból három pontnak örülhettek Szántai Leventéék. Az NB II-ben azonban a tavalyi kiíráshoz hasonlóan, idén is több alkalommal a hét közben is mérkőzések várnak a csapatokra: így lesz ez most szerdán is, amikor az idény első, nem hétvégén játszott találkozó során az újonc Budafoki MTE otthonában folytatja a Szeged-Grosics. A Szolnok elleni siker azért is lehetett fontos a csapat számára, mert zsinórban három vereséggel a háta mögött egészen más lelkülettel vághatott volna neki a szerdai túrának – így azonban valamelyest sikerült kozmetikázni az elmúlt két találkozót. A BMTE a nyáron hét új labdarúgóval erősítette meg a keretét, amelyben több, korábban a Szeged-Grosicsban is megfordult játékos is szerepet kap, hiszen a rutinos támadó,

Oláh Lóránt

mellett

Vladimir Veselinov

is a Budafoknál folytatta karrierjét, miután távozott a szegediektől. A két csapat szerdai meccsét továbbá az is érdekessé teszi, hogy tavasszal a Magyar Kupában alulmaradt, így búcsúzni kényszerült budafoki veresége után a Szeged-Grosics: még ha ez egy más bajnokság és szituáció is, ám bizonyára a visszavágás vágya is fűti majd a csapatot. "Sokkal több mindent láttunk vissza a Szolnok elleni meccsen mindabból, amit gyakoroltunk, akár az akarati tényezőket figyelembe véve is. Bízunk abban, hogy ez nem csak egy puszta fellángolás volt, és folytatjuk a lépéseket ebbe az irányba. Jól értelemben voltunk agresszívak, a kapott hét sárga lapunk fele nem volt jogos. Szeretném, ha ugyanez jellemezne bennünket a Budafok ellen is. Ha ehhez az is párosul, hogy játékban is előrelépünk, akkor nem is ponttal, hanem pontokkal térhetünk haza" – válaszolta

Supka Attila

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia arra a felvetésünkre, hogy a Szolnok elleni találkozó előtt is a kellő agresszivitást emelte ki, mint a siker egyik fontos pillére. Minderre várhatóan az újonc otthonában is szüksége lesz csapatának, hiszen a Budafok eddigi két hazai találkozóján nem tudott nyerni: a Nyíregyháza elleni vereség mellett a Soroksár ellen 1-1-s döntetlent játszott

Prukner László

együttese.

Online

Szerdán 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Budafoki MTE - Szeged-2011 Grosics Akadémia másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

A Szeged-Grosics mestere a szombati találkozó után kiemelte csapata erőnlétét is, mint ami szerepet játszhatott a begyűjtött három pontban. Ha ezt ki tudja nyújtani a folytatásra is a Szeged-Grosics, akkor az valóban pontokat jelenthet majd egyes mérkőzéseken: a fizikai állapottal kapcsolatban Supka Attila megjegyezte, négy napnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy ne legyenek fizikális problémáik. „Ez akkor is igaz, ha a keretünk jóformán adott, hiszen több játékost sérülés miatt kell nélkülöznünk" - utalt a Szeged-Grosics vezetőedzője arra, hogy a szárkapocscsonttörést szenvedett

Szabó Péter

mellett

Achim Ádám

és

Hegedűs Martin

játékára is még várnia kell, míg

Katona Máté

problémája pedig várhatóan nem annyira komoly, mint amilyennek elsőre tűnt, de egy-két hétig még ő sem bevethető. "Abban maradtunk a sportigazgatóval, hogy minden játékosnak lehetőséget biztosítunk. Ettől függetlenül a fiatalok ne azért játszanak, mert fiatalok, hanem mert helyet követelnek maguknak a csapatban. A Szolnok ellen négy fiatalunk volt ott a pályán, reméljük, élni is tudnak majd ezekkel a lehetőségekkel" – tért ki a keret fiataljainak helyzetére Supka Attila.

Így játszottak a csapatok az NB II. 3. fordulójában

Kazincbarcikai SC - Budafoki MTE 2-1 (0-1)

Tiszaújváros, 350 néző. Vezette: Veizer Roland (Szilágyi Norbert, Kulcsár Judit).

Kazincbarcika:

Somodi - Tóth Sz., Palmes, Heil, Süttő, Takács P., Hegedűs D., Constantinescu (Kristófi, 60'), Engel (Bene, 68'), Kanalos (Micsinai, 77'), Boros G. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Budafok:

Szabó B. - Kirják, Csizmadia, Vaszicsku, Harsányi, Vass M., Ihrig-Farkas (Margitics, 62'), Kovács D., Veselinov (Illés, 82'), Nagy T., Pölöskey P. (Vankó, 75'). Vezetőedző: Prunker László.

Gól:

Boros (66'), Kristófi (86') ill. Csizmadia (45').

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Szolnoki MÁV FC 2-0 (0-0)

Gyula, Grosics Gyula Akadémia, 200 néző. Vezette: Molnár Attila (Bertalan Dávid, Csatári Tibor).

Szeged-Grosics:

Szántai - Horváth A., Coroian, Farkas M., Causic, Nicorec (Germán, 63'), Pászka, Molnár J. (Balogh G. 75'), Zabari, Zádori, Balázs.

Vezetőedző:

Supka Attila.

Szolnok:

Hrabina - Molnár, Horgosi, Kenderes, Jasarevic (Angyal, 63'), Földi, Papp, Tóth B. (Berdó, 63'), Pintér, Farkas A. (Király, 77'), Olasz.

Vezetőedző:

Balogh Pál.

Gól:

Balázs (57', 70').

Sárga lap:

Farkas (67'), Pászka (79'), Zabari (79'), Balogh (85'), Povázsai (87'). https://www.youtube.com/watch?time_continue=167&v=xhcQh7x8pUQ

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kisvárda 4 3 1 0 10 4 6 10
2. MTK Budapest 4 3 1 0 7 2 5 10
3. Kazincbarcika 4 3 1 0 5 2 3 10
4. Nyíregyháza 4 3 0 1 9 5 4 9
5. ETO FC Győr 4 2 1 1 5 4 1 7
6. Ceglédi VSE 4 2 0 2 5 4 1 6
7. Szeged-Grosics 4 2 0 2 5 6 -1 6
8. Békéscsaba 4 1 2 1 4 2 2 5
9. Dorogi FC 4 1 2 1 7 6 1 5
10. Mosonmagyaróvár 4 1 2 1 5 5 0 5
11. Soroksár SC 4 1 2 1 3 3 0 5
12. Szolnoki MÁV FC 4 1 2 1 3 4 -1 5
13. Gyirmót FC Győr 4 1 1 2 6 7 -1 4
14. Budafoki MTE 4 1 1 2 4 5 -1 4
15. ZTE FC 4 1 1 2 5 8 -3 4
16. Vác FC 4 1 1 2 2 5 -3 4
17. BFC Siófok 4 1 0 3 3 8 -5 3
18. Aqvital FC Csákvár 4 0 2 2 3 5 -2 2
19. Budaörs 4 0 2 2 6 9 -3 2
20. Soproni VSE 4 0 2 2 0 3 -3 2

Az NB II ötödik fordulójának programja

augusztus 23., 17.30

Budaörs - Kazincbarcika, Budafok - Szeged 2011-Grosics Akadémia, Szolnok - MTK, Vác - Sopron, Cegléd - ETO FC Győr.

17.45

Nyíregyháza - Soroksár. 19.00 Békéscsaba - Mosonmagyaróvár, Csákvár - Zalaegerszeg, Siófok - Kisvárda, Gyirmót - Dorog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.