Közélet

Felújítják a makói Hagymaházat

Felújítják a makói Hagymaházat

2017. augusztus 24., csütörtök
Felújítják a makói Hagymaházat

Százharmincmillió forintos kormányzati támogatásból felújítják a makói Hagymaházat, a Makovecz Imre tervei alapján készült épület október elején nyílhat meg újra - közölte Czirbus Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester csütörtökön a helyszínen.

A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a Kossuth-díjas építész tervei közül a Hagymaház volt az első, mely megvalósulhatott Makón. Bár az 1998 októberében átadott épület csak jövőre lesz húszéves, megérett a felújításra, különösen a magas fenntartási költségek miatt. A rekonstrukció munkálatok augusztus elején kezdődtek el. Elsőként az épület négy üvegborítású tornya közül az egyik hátsót állványozták föl. Ott kicserélték a teljes üvegezést, lefestették az azt tartó fémszerkezetet, és megfelelő kezelést kapott a fa. A következő hetekben a másik három tornyon is ezeket a munkálatokat végzik el, majd az oldalsó falfelület festése következik - tudatta az alpolgármester. A rekonstrukció legjelentősebb eleme a tetőszerkezet felújítása lesz. Kicserélik az épületet borító palát, a tető alatt pótolják az eddig hiányzó szigetelést, és hófogó is kerül a házra - közölte.

Zsámboki Erika

, a Hagymaház vezetője elmondta, hogy a kulturális intézmény a tervek szerint október elején nyit újra népszerű rendezvényeivel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.