Közélet

Egyre több támogatás jár az iskolakezdéshez

Egyre több támogatás jár az iskolakezdéshez

2017. augusztus 14., hétfő
Egyre több támogatás jár az iskolakezdéshez
tanszerek_iskolakezdes02_gs

A gyerekeket elindítani az iskolába kemény feladat a családoknak. A kétgyermekes szülők akár 24 ezer forintot is megspórolhatnak a tankönyveken.

Egyre több támogatást, segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez - mondta

Kardosné Gyurkó Katalin

, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az M1-nek. Az őszi tanévtől már nemcsak az alsó tagozatos diákok, hanem az 5-9. osztályos tanulók is ingyen kapják a tankönyveket. A három vagy többgyermekes családok korábban is ingyen jutottak a tankönyvekhez, a mostani újítás már a kétgyermekes családoknak is kedvez, hiszen az ő esetükben a megtakarítás akár 24 ezer forintot is jelenthet. A tankönyvcsomag átlagosan 10-12 ezer forintba kerül, a felső tagozatos gyermekek esetében a nyelvkönyvek miatt ez az ár a 16 ezer forintot is elérheti. A szeptemberi járandóságot egy hónappal korábban folyósítják, így a családok könnyebben fel tudnak készülni az iskolakezdésre, a szükséges felszereléseket időben meg tudják venni. A szervezet elnöke kedvezőnek nevezte, hogy augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok. Kiemelte, a nehéz helyzetben lévők az iskolakezdéshez további segítséget kaphatnak, mint például az iskolakezdési vagy az Arany János tehetséggondozó program által nyújtott támogatás. Az általános iskola alsó osztályaiba járó nagycsaládosok gyerekeinek eddig is ingyen jártak a tankönyvek, a felső tagozatosok könyveinek pedig 50%-át kellett kifizetniük a szülőknek. A nehéz helyzetben lévő családok minden évben igényelhetik az iskolakezdési támogatást, aminek összegét a szülők fizetése illetve a családban lévő gyermekek száma alapján állapítják meg. „Ez nagyon jó hír, mert akinek két gyermeke van, ugyanúgy fizetnie kell minden tanévben a szükséges eszközt, mint a nagycsaládosoknak. Nem biztos, hogy nincs rászorulva a támogatásra, csak azért mert kevesebb gyermeke van” – fogalmazott a SZEGEDma.hu-nak

Román Angéla,

a Fészek Nagycsaládosok Szegedi Egyesületének elnöke, aki nagy segítségnek tartja, az ingyen tankönyveket. Mint mondja, egy első osztályba indulóknak a könyveken kívül szüksége van táskára, tolltartóra és egyéb tanszerre, ami szintén plusz kiadást jelent. „A gyerekeket elindítani az iskolába kemény feladat a családoknak. Ha valakinek három gyereke van, akkor a tanszerek árát hárommal kell beszorozni. A legolcsóbb tolltartó is 1000-2000 forint közötti áron érhető el, egy iskolatáska 10 ezer forintnál kezdődik. Nagyon sok egyszerre a kiadás, különösen akkor, ha egy szülő normális minőségű dolgokat akar venni, és persze mindenki azt szeretné, ha normális füzetbe írna a csemetéje. Ahhoz, hogy minőségin tudjanak tanulni, minőségi dolgokat is kell vásárolni. Ezek pedig sajnos pénzbe kerülnek” – részletezte a szervezet elnöke. A nagycsaládosok szegedi egyesületénél a szülőknek lehetőségük van gyerekeik kinőtt ruháit bevinni a szervezet ruharaktárába. Román Angéla elmondta, nagyon sokan behozzák a feleslegessé vált ruhákat, a kisebb gyerekek megpróbálják, ha jó rájuk, elvehetik. A rendezvényeiken a felsőbb tagozatosok már nem használt szövegértő- és nyelvkönyveiket is eltudják vinni azok a gyerek, akinek a következő tanévben szükségük lehet rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.