Hírzóna

Végzős rendőrhallgatók álltak szolgálatba Csongrádban

Végzős rendőrhallgatók álltak szolgálatba Csongrádban

2017. július 31., hétfő
Végzős rendőrhallgatók álltak szolgálatba Csongrádban

Pályakezdő rendőröket köszöntöttek Csongrád megyében. Idén 9 végzős hallgató kezdi meg a szolgálatot a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken - írja a police.hu.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem eredményes befejezését követően első tiszti kinevezést nyert rendőröket

Rádi Norbert

r. ezredes július 31-én fogadta. A bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes ünnepi állománygyűlésen köszöntötte az ifjú hadnagyokat. Elmondta: azzal a döntéssel, hogy a rendőri pályát választották, nemcsak szakmát, hanem hivatást is választottak. Hozzátette: a kihívásokkal dolgozó megyében szolgálatot ellátni nagy feladat, melyhez sok sikert kívánt. A rendőr hadnagyok közül bűnügyi és határrendészeti területre négy-négy fiatal, míg közrendre egy fő kerül majd. A szolgálati hely szerint Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes rendőrkapitányságán, valamint a Kiszombor, Nagylak és Szeged Határrendészeti Kirendeltségen kezdik meg a munkát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.