Egyetem

Több mint 6500 új egyetemi polgár az SZTE-n

Több mint 6500 új egyetemi polgár az SZTE-n

2017. július 27., csütörtök
Több mint 6500 új egyetemi polgár az SZTE-n
SZS20140401_szte_rektori_hivatal_003

Tegnap húzták meg a ponthatárokat. Több ezer magyarországi és több mint ezer külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait szeptembertől a Szegedi Tudományegyetemen. Annak sem kell elkeserednie, akit első körben nem vettek fel, július 28-tól a pótfelvételihez szükséges jelentkezési információk elérhetőek.

Július 26-án este nyolc órakor

nyilvánossá vált

, hogy mely egyetemi szakra, mennyi pont elérésével lehetett bejutni. A jövendő hallgatók már

várják az egyetemi éveket

, nem kevesen már az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) polgárainak érzik magukat. „Az idei központi felvételi eljárás eredményeként 5725 új hallgató kezdheti el tanulmányait az SZTE-n. Közülük 3672-en alap-, 775-en mester-, 906-an osztatlan, 372-en felsőoktatási szakképzésre jutottak be. Állami ösztöndíjas képzésen 4679, önköltséges finanszírozási formában 1046 új hallgató tanul szeptembertől a szegedi egyetemen” – tájékoztatta az egyetem a sajtót. 410 külföldi jelentkezett a központi felvételi eljáráson keresztül a képzésekre, többségük vajdasági magyar, valamint önköltséges idegen nyelvű képzések felvételije is most zajlik, várhatóan 670 főnél is több diákot vesznek fel. Így összesen több mint 6500-an kezdhetik meg tanulmányaikat hamarosan. „Az országos tendenciákkal összhangban enyhén nálunk is csökkent a hazai jelentkezők száma. A külföldi hallgatóké viszont növekedett” – fogalmazott

Szabó Gábor

, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Az egyetem vezetője felhívta a figyelmet, hogy több informatikához köthető szakon több lett a jelentkezők száma – átlagosan 20 százalékkal -, amelynek köszönhetően 782 fő kezdi meg tanulmányait ezen a tudományterületen. Az orvosképzések iránt nagy az érdeklődés, a magyar keretnél elsősorban az állami ösztöndíjas helyekért folyik nagy verseny, magas az önköltség a szakokon. A duális képzéseket emelte ki

Karsai Krisztina

oktatási rektorhelyettes, idén már nyolc olyan szakra lehetett jelentkezni, ahol lehetőség van ezt igénybe venni. A Gazdaságtudományi Karról is beszélt, amely élen jár a távoktatásban, 10 éve először itt honosították meg. A cél az, hogy a lehetőséget kiterjesszék más szakokra is a közeljövőben.

Forgács Tamás

, az SZTE Tanárképző Központ főigazgatója elmondta, néhány hallgatóval növekedett az osztatlan tanárképzésre felvettek száma, azonban ezzel párhuzamosan kifutott a korábbi osztott tanárképzés két és fél éves képzést nyújtó MA része. Az angol nyelvtanár szakra - valamilyen párosítással - 98, történelemtanár-képzésre 68, magyartanárra 54 embert vettek fel. A természettudományokat viszont még mindig kevesen akarják tanítani, inkább biológusnak, kémikusnak mennek a hallgatók, pedig a kormány magas összegű támogatással próbálja más irányba terelni a végzős középiskolásokat. Összesen 230 alap- és mesterképzés indul, ezen felül mintegy 70-féle különböző párosítással tanárszak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.