Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: nem így tervezte visszavonulását Bíró Mihály

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

csongrad_dorozsma11_gs

Ugyan nagy esély mutatkozott arra, hogy elképzeléseinek megfelelően tud visszavonulni a Csongrád TSE kapusa, azonban végül az aranyérem nem jött össze, ráadásul csapata szezonbeli utolsó bajnokiján sem lehetett ott.

Nem sikerült Bíró Mihály terve: a rutinos kapus az eredeti elképzelés szerint aranyéremmel a nyakában, az utolsó, Kistelek elleni hazai meccset követően akasztotta volna szögre a kesztyűt: azonban a Csongrád második lett, ráadásul nem is lehetett ott a szezonzárón a csongrádiak kapusa, aki a Szentes elleni rangadón egy visszavont tizenegyest kért számon Bán Imre játékvezetőn – ezért végül egyéves eltiltást kapott. “Egy évem van azon gondolkodni, abbahagyom-e. Magamban lezártam már ezt a dolgot, most töltöm a jól megérdemelt pihenőmet” – fogalmazott Bíró Mihály, aki a jövőjével kapcsolatban elmondta, mintegy 80%-ra adja annak esélyét, hogy nem áll már kapuban.

A Csongrád ugyan legyőzte a későbbi bajnok Makót a tavaszi idény első mérkőzésén, ám végül nem Szűcs Róbert együttese futott be az első helyen, miután négy pontot levontak a csapattól, mert a SZVSE ellen lejárt sportorvosival rendelkező játékost szerepeltettek. “Nem volt egyszerű ezt megélni, másfél évig ezért dolgoztunk. Mi is hibáztunk ebben, számomra sem volt egyszerű ezt feldolgozni. Van már jó pár bajnoki címem, de a csapatból vannak olyanok, akiknek még nem volt felnőtt aranyuk, így voltak, akiknek a könny is kicsordult a szemükből. Ez most így alakult, jövőre ismét megpróbálják” – tette hozzá a rutinos kapus. A klubnál az utánpótlásnál a kapusedzői feladatokat is ellátó Bíró Mihályt a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltották 2018. június 30-ig, így ezt a munkát sem végezheti. “Tény és való, hogy csúnyán beszéltem, de túl vagyok már ezen. Az volt a gond, hogy bíróverés címen felkerült több helyre, még a híradóban is szerepelt. A szentesiek is elismerték, büntető járt volna nekünk, de ez ellen nem tudunk már mit tenni. Őszintén mondva, élvezem a futball nélküli időszakot, nem is gondolok a focira. Eljárok teniszezni, kézilabdázni – de a foci nem hiányzik. Fejben és fizikailag is elfáradtam. Mondtam is Szűcs Robinak, majd lejövök, és az árnyékból figyelem őket, ahogy edzenek” – zárta nevetve Bíró Mihály, aki így nem tarthat a társakkal sem a jövő szerdai kezdetkor, amikor a Csongrád megkezdi a munkát a következő megyei I. osztályú idényre.

Kommentek

Sport

Sportmenü: elrajtolnak a megyei labdarúgó bajnokságok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szegedi rangadót rendeznek a Megye I. nyitófordulójában.

Tovább olvasom

Sport

Öt javaslat maradt versenyben az új uszoda nevére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Döntse el Ön, melyik legyen a befutó.

Tovább olvasom

Hírzóna

Sportparkot építettek Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A fiatalok még egy fedett konditermet szeretnének,

Tovább olvasom

Aktuál