Sport

Labdarúgás: ismét vereséget szenvedett a HFC

Labdarúgás: ismét vereséget szenvedett a HFC

2017. július 15., szombat
Labdarúgás: ismét vereséget szenvedett a HFC
foci_labdarugas_labda_jatek_kf

A Hódmezővásárhelyi FC 4-0-s vereséget szenvedett a Békés megyei Füzesgyarmat ellen felkészülési mérkőzésen.

Nem kezdődött jól az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC felkészülése, Major László csapata, súlyos, 8-1-s vereséget szenvedett az NB I-re aspiráló Békéscsaba ellen. Ezúttal a Füzesgyarmat látogatott Hódmezővásárhelyre és a hét közben elvégzett kemény munka most is érződött a vásárhelyi játékon, míg a vendégek frissen tudtak futballozni. Ez végül az eredményben is megmutatkozott, a Békés megyeiek 4-0-ra nyertek, ám ezekből a találkozókból messzemenő következtetéseket még nem vonhatunk le. A HFC szerdán lép ismét pályára, akkor a Kecskemét vendégeként játszanak felkészülési mérkőzést 18 órától.

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC – Füzesgyarmat 0-4

Hódmezővásárhely.

HFC 1. félidő:

Bordás – Szabó, Kökény, Pataki, Mezei, Proszler, Marton, Kormányos, Máté, Szarvas, Fábián.

HFC 2. félidő:

Szatmáris – Bartyik R, Tóth J., Pataki, Zámbori, Oravecz, Darida, Bartyik N., Máté, Végh, Szabó D.

Vezetőedző:

Major László. Major László:

„Nagyon komoly edzéseken vagyunk túl, így a hétvégi felkészülési mérkőzésre elfogyott az erő. Nyolc után négyet kaptunk, reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik és a következő mérkőzésen tovább csökken a kapott gólok száma.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.