Sport

Labdarúgás: felhagy a játékkal Hacker Bence

Labdarúgás: felhagy a játékkal Hacker Bence

2017. július 24., hétfő
Labdarúgás: felhagy a játékkal Hacker Bence
volan_algyo_mj02

Remekül végződött a szezon a Makói FC és Hacker Bence számára: a klub saját nevelésű játékosa azonban nem lesz ott a csapat tagjaként az NB III-as rajton, mivel abbahagyja a labdarúgást.

Sikerült túljutnia a Nagykanizsán a Makói FC-nek, így a hagymavárosiak a következő szezont már az NB III-ban kezdhetik meg - viszont alapemberük nélkül, ugyanis

Hacker Bence

az idény végeztével bejelentette, hogy nem folytatja tovább a labdarúgást. A hátvéd ebben az idényben 23 mérkőzésen lépett pályára makói színekben, ami alatt öt gólt is szerzett, nagyban hozzájárulva a feljutáshoz, hiszen a Zala megyei bajnokkal szemben vívott osztályzón kétszer is eredményes volt. "Ahogy korábban is mondtam, az NB III egy más kávéház, nem nagyon lehet mellette dolgozni és tanulni, pláne nem a kettőt együtt. Mindezek mellett az egészségem is fontos, régóta szenvedős a derekam is, jó másfél-két hónapja nem is tudtam fájdalom nélkül játszani. A térdeimet többször műtötték, volt egy arcsérülésem, ezeket mindig úgy fogtam fel, hogy jelzések számomra, hogy nem ez van megírva. Nehéz persze megemészteni, lehetett volna másképp, de remélem, az élet más területén jobban kiteljesedek. Remélem, hogy hiányozni fogok, és sajnálják a döntésem, de nem hiszem, hogy váratlanul érte a klubot, a társakat. A mai napig nem értem, hogy tudtam játszani a Nagykanizsa elleni két meccsen, abban a két hétben nem is edzettem" - mondta döntésével kapcsolatban Hacker Bence, akiben a végső elhatározás már januárban megszületett, amikor a negyedik alkalommal szenvedett agyrázkódást. Ekkor három hétig csak otthon feküdt, ez alatt döntött végleg, miután a sokadik orvos rájött, hogy a nyakában elmozdult egy csigolya. "Nem akarok elszakadni a labdarúgástól, biztos, hogy edzőként fogok dolgozni. Kapok egy kis korosztályt segédedzőként Makón, én már nem szeretnék innen elmenni. Örülök, hogy számítanak rám az utánpótlásban, tavaly is eljártam a 11 évesekhez segíteni, ha időm engedte. Jelentkeztem az edzői képzésre, és ott van az egyetemi tanulmányom is" - tért ki a jövőbeni terveire a hátvéd.

mako-nagykanizsa009kf

Bence 17 évesen került Budafokra, ez volt az első felnőtt klubja - azóta a munka-futball-iskola hármas határozta meg az életét. Sikerei közül azt tartja legtöbbre, hogy bárhol játszott, közmegelégedésre teljesített, így jó szívvel gondolhatnak vissza rá csapatai. "A futball volt az örök szerelem számomra, és bár sokszor megcsalt, mégis mindig visszamentem hozzá. A sérülések miatt sokat kellett kihagynom. Ha abból indulok ki, hogy futballista szerettem volna lenni, akkor csalódás, mert nem futottam be. Ami bánt, hogy soha nem tudtam olyan körülmények között edzeni, hét-nyolc szezont lejátszottam a harmadosztályban úgy, hogy mindig dolgoztam mellette. Most már az NB III-ban is megengedhetik, hogy csak a labdarúgással foglalkozzanak, ezt egyszer nagyon kipróbáltam volna, hogy amikor csak a futball van az életemben. Ahogy kijöttem a középiskolából, és felnőtt szinten elkezdtem futballozni, mindig dolgoztam mellette. Rengeteg barátot adott persze a futball, szoktak is ugratni azzal, hogy amatőr játékosmenedzser vagyok, mert ha valaki csapatot keres, általában megtalál, szerte az országban sok helyen van ismerősöm. Bár több embernek megadatott, mint kellene, de korosztályos válogatottban is szerepelhettem, háromszor nyertem bajnokságot, még ha kétszer megyeegyben is, illetve kétszer az országos diákolimpiát is megnyertük. Nagyon sok csapattársam volt, akikkel jó volt együtt futballozni. A vége pedig nagyon szép lett, a szülővárosom, nevelőegyesületem csapatával, nevelőedzőmmel megnyertük a bajnokságot, és feljutottunk. Sok dologról le kellett mondani, én nem mentem el akkor szórakozni, amikor a többiek, családi összejöveteleket kellett ott hagyjak, ezeket már nem adja vissza semmi" - részletezte Hacker Bence, aki a jövőben több időt szeretne tölteni a párjával is, akinek rengeteget köszönhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.