Gazdaság

Kiemelkedő lehet az idei évjárat Villányban

Kiemelkedő lehet az idei évjárat Villányban

2017. július 25., kedd
Kiemelkedő lehet az idei évjárat Villányban

Kiemelkedően jó évjáratra számítanak idén a villányi borvidék termelői - közölte az MTI érdeklődésére a 2500 hektáros szőlőtermő terület hegyközségi tanácsának titkára.

Nagy Gergely

elmondta, a tartósan hideg téli időjárás és a kevés nyári csapadék miatt kevés növényvédelmi beavatkozásra volt csak szükség eddig az ültetvényeken. Szerencsére a jég sem okozott eddig terméskiesését - tette hozzá, megjegyezve, hogy a jelenlegi már-már aszályos időjárásban azonban szükség lenne egy-két csendes áztató esőre. A hegyközségi titkár jelezte azt is, hogy augusztus 10. környékén kezdődik a korai érésű szőlőfajták szüretelése. Ezek között az Irsai Olivér fehérszőlőt, illetve az első primőr rozék alapanyagát adó - Villányban mintegy 3 hektáron termesztett - Menoire-t említette. Augusztus végén a jellegzetes villányi Portugieser alapanyagát adó, a borvidéken csaknem 400 hektáron termesztett kékoportó betakarítása következik. Villány kedvelt testes, karakteres vörösborait adó bordeaux-i fajták közül szeptember közepén kezdik szüretelni a Merlot termését (293 hektár), a Cabernet Franc-t (330 hektár) és a Sauvignont (437 hektár) pedig októberben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.