Közélet

Harrach: a nyílt társadalom modellje működésképtelen

Harrach: a nyílt társadalom modellje működésképtelen

2017. július 24., hétfő
Harrach: a nyílt társadalom modellje működésképtelen

Harrach Péter szerint a nyílt társadalom modellje működésképtelen; a KDNP frakcióvezetője erről a gondola.hu portálon hétfőn megjelent interjúban beszélt.

Szerinte az Európai Unió "nehézkes működése és a józan tagállami döntések akadályozása ugyanarról a tőről fakad, az ideológiai megközelítésből", ennek alapja pedig nem más, mint a nyílt vagy nyitott társadalom "első hallásra szimpatikus, valójában életidegen, megvalósíthatatlan álma". Ahogy a kommunista paradicsom elképzelése nem számolt az emberi természettel, úgy a nyílt társadalom elmélete is távol áll a működőképes társadalom valóságától. Mindkettő szép elemekből összerakott álom, és mindkettőnek vannak megszállott hívei, akik rá akarják erőszakolni rögeszméjüket a világra - fogalmazott. Mint mondta, a nyílt társadalom hívei szerint az egyén szabadon választ az egymás mellett élő, egyenrangú kultúrákból, dönt saját identitásáról, és "hogy ne hasson rá kényszerítő erővel a nemzeti és vallási hagyomány és az ezt képviselő közösségek, ezért ezeket le kell építeni". Ezt a jól hangzó elméletet a valóság látványosan megcáfolta. Nyugat-Európa bevándorlói, no go zónái, zavargásai és terrortámadásai nem a kultúrák békés egymás mellett éléséről szólnak - fogalmazott

Harrach Péter

, aki szerint sokkal inkább a világot a civilizációk összecsapásaként leíró

Samuel P. Huntingtonnak

van igaza. Szerinte ebben a harcban a nyugati kultúra vesztésre áll az életerős iszlámmal és a keleti kultúrákkal szemben. Ennek nyilvánvaló okát pedig nem nehéz megfejteni. Azok, akik elvágják saját kulturális gyökerüket és valami egészen újjal próbálják pótolni, önmagukat ítélik vesztésre - jegyezte meg a politikus. Nyilvánvaló, hogy a folyamat nem most kezdődött, de dekadenciája most vált egyértelművé. Optimizmusunk viszont arra késztet, hogy higgyünk a váratlan fordulat lehetőségében, amire számtalan példát látunk a történelemben - jelentette ki a KDNP frakcióvezetője az interjúban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.