Közélet

Botka: Orbán Viktor seftel a magyar emberek biztonságával

Botka: Orbán Viktor seftel a magyar emberek biztonságával

2017. július 20., csütörtök
Botka: Orbán Viktor seftel a magyar emberek biztonságával
botka_laszlo_gs

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán Viktor miniszterelnök "seftel" a magyar emberek biztonságával, erre bizonyítékok is vannak, ezért a szocialisták kezdeményezik az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottsága együttes ülésének összehívását.

Botka László

csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Orbán Viktor hosszú ideje másról sem beszél, mint arról, hogy Európában és Magyarországon is a biztonság a legfontosabb feladat és kihívás. Négy konkrét bizonyíték is van azonban arra, hogy az Orbán-kormány veszélybe sodorta Magyarországot, kiszolgáltatta a magyar polgárokat idegen hatalmaknak és bűnözőknek - tette hozzá. A legutóbbi nemzeti konzultáció adatait titkos szoftverekkel juttatták el az orosz titkosszolgálatokkal is együttműködő céghez, és hasonló trükkel próbálkoztak a vizes világbajnokság idejére tervezett azeri ingyenes wifivel - mondta. Kiderült, hogy a terroristákat pénzelő, nemzetközileg körözött bűnöző, az Orbán családdal üzletelő Ghaith Pharaon mégis honosítási kérelmet adott be Magyarországon - ismertette. Hozzátette: a NATO-tisztségviselők pedig nem osztanak meg bizalmas információkat az Orbán-kormány képviselővel, mert nem tartják megbízhatónak őket, ugyanis nem a közös katonai szövetség érdekeit képviselik, hanem "diktátorokkal haverkodnak". Botka László azt mondta, azt kérte a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökétől és a honvédelmi bizottság szocialista alelnökétől, sürgősen kezdeményezzék a két testület együttes ülésének összehívását. Mind a négy kérdésben tisztán akarunk látni! - hangoztatta, hozzátéve, teljes körű tájékoztatást kell adnia ezekről a kérdésekről a kormánynak. A politikus megerősítette azt a sajtóhírt, hogy kizárták az MSZP-ből

Móricz Esztert

, a párt XV. kerületi önkormányzati képviselőjét. A helyi képviselő ellen azután indult fegyelmi vizsgálat, hogy kiderült: a Fidesz, a Jobbik és az MSZP közösen akarta elmozdítani posztjáról a XV. kerületi polgármestert, a DK-s

Hajdu Lászlót

. Botka László közölte, többször elmondta, nincs kollaboráció a Fidesszel. Hozzátette: most az elsőfokú határozat született meg, ami azt jelenti, megfelelő bizonyítékokat talált az etikai bizottság arra, hogy a képviselő "politikailag elfogadhatatlan magatartást folytatott a kerületben". Botka László megerősítette azt is, hogy segítenek összegyűjteni az aláírásokat Vágó Gábornak, az LMP volt országgyűlési képviselőjének, aki az állami, önkormányzati cégek vezetőinek bérplafonja érdekében kezdeményezett népszavazást. A szocialista politikus szerint a kezdeményezés egybevág programjával, vagyis azzal, hogy az állami szférában senki ne keressen többet a köztársasági elnöknél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.