Közélet

ORFK: több pénz jut a határvédelemre

ORFK: több pénz jut a határvédelemre

2017. június 27., kedd
ORFK: több pénz jut a határvédelemre

Jövőre több pénz jut a magyar határvédelemre, amely minden eddiginél erősebb - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a rendőrség jövő évi költségvetési támogatásának főösszege 308 milliárd forint, csaknem 60 százalékkal több, mint amennyi 2010-ben volt. Az éves működési forrásokon túl a kormány 2015 óta már csaknem 68 milliárd forint többlettámogatást biztosított a rendőrségnek a határvédelemmel és az illegális migráció kezelésével kapcsolatos feladatok finanszírozására. Hozzátették, rövid időn belül további mintegy 114 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ebből 3,6 milliárdot rendészettechnikai eszközök beszerzésére, 5,8 milliárdot járőr-, terepjáró és csapatszálló járművek beszerzésére, csaknem 97 milliárdot a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak létszámfejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtására fordíthatnak, és 7,4 milliárd jut hat helikopter beszerzésére. Az ORFK tájékoztatása szerint a rendőrség határvédelmi képességének növelésére fordított összegek mellett a büntetés-végrehajtási szervezet a magyar-szerb határ teljes, 155 kilométeres hosszán 2017. április végére 4,8 milliárd forintból elkészítette a kétsoros kerítésrendszer második vonalát, a munkát hatvan napon belül végezték el 150 szakember és 700 fogvatartott részvételével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.