Közélet

Orbán: amíg én vagyok a miniszterelnök, addig áll a kerítés a déli határon

Orbán: amíg én vagyok a miniszterelnök, addig áll a kerítés a déli határon

2017. június 12., hétfő
Orbán: amíg én vagyok a miniszterelnök, addig áll a kerítés a déli határon
Orbán Viktor

Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációról adott számot, amelyet az eddigi legsikeresebbnek nevezett.

A kormányfő szerint a nemzeti konzultációk lehetővé teszik, hogy az emberek, a választott parlamentjük és a kormányuk közös akarattal cselekedhessen. Az ország mai eredményeinek ez a fundamentuma, ezért sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi katasztrófából, megfékezni az árakat, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, és megindítani Magyarországot a gazdasági fejlődés ösvényén - sorolta. Szavai szerint "kiformálódott egy új egység, egy új nemzeti egység, egy szellemi, politikai és akcióegység". Ez a gondolat, miszerint "mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk", egységbe fogja a magyarokat, a program élén pedig a kormány áll. Orbán Viktor azt mondta: az Európai Unió nem Brüsszel, hanem független európai nemzetek önkéntes szövetsége. Magyarország nem Európa-ellenes, sosem volt az, éppen ellenkezőleg: a kormány egy igazi európai álláspontot képvisel, a hatályban lévő európai szerződést védi, benne a tagállamok és Brüsszel közötti eredeti munkamegosztással - fejtette ki, hozzátéve: nem a magyarok álláspontja változott meg, "Brüsszel váltott gúnyát". Szerinte "Ahmed H. nyilvánvalóan képtelen hazugságai" fontosabbak Brüsszelnek, mint a magyarok biztonsága. Azt is abszurdnak nevezte a miniszterelnök, hogy Brüsszelben ma egy "pénzügyi spekuláns" szabja meg, "merre van az előre". Európai vezetők "hajbókolnak" Soros György előtt, aki megmondhatja, mit kell tennie Európának - fogalmazott Orbán Viktor. "Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke és itt állhatok, addig a kerítés a déli határon is állni fog" - jelentette ki. A kormányfő úgy fogalmazott: amíg a Fidesz és a KDNP kormányozza az országot, addig nem engednek Brüsszel zsarolásának és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát. "Amíg a polgári nemzeti oldal adja a derékhadat, addig a haza is védve lesz" - szögezte le, a nehéz munkával elért sikerek védelmét ígérve. Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy amíg Magyarország demokratikus alapokon áll, nem fogadja el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen nemzeti jogaiból. Azt is világossá tette: aki támogatja a bevándorlást és lebontaná a kerítést, ismeretlen múltú, identitású és célú migránsokat telepítene Magyarországra, és az emberek, a nemzet, a haza ellenére cselekszik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.