Sport

Nyolcadik lett a Kosársuli

Nyolcadik lett a Kosársuli

2017. június 2., péntek
Nyolcadik lett a Kosársuli
kosarsuli_utso

Nyolcadik hellyel búcsúzott a 2016-17-es idénytől a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák ugyanis nem tudták megőrizni a 7. helyért folytatott párharc odavágóján szerzett előnyüket az MTK Törökbálint otthonában. Ennek ellenére nem kell elkeserednie a Csongrád megyei alakulatnak, mivel rengeteg szép győzelmet arattak a szezonban, sőt hetekig a tabella élén is álltak.

Az első negyed a Kosársuli szája íze szerint alakult: fej-fej mellett haladtak a csapatok, ami elég is lett volna a 13 pontos előny megtartására, és a 7. hely megszerzéséhez a B csoportban. A játékrészt Vas hármasa zárta, de már ekkor is látszott, hogy a végül extra 30 pontig jutó Szabóval ismét nehezen tudnak elbánni a palánk alatt. A félidőre aztán végül teljesen magára talált az MTK, míg ez épp ellentétesen alakult

Vas Péteréknél

. Olyannyira jól jött ki nekik a lépés, hogy Bognár két triplájával magukhoz ragadták az előnyt, amit már nehéz lett volna kiénekelni a szájukból. Ekkor még csak néhány pont volt a vendégek hátránya, ám Dobos, Jakab és Mohay pontjaival elindult a lavina, és a nagyszünetben már 56-42 állt az eredményjelzőn, ami épp elég volt ahhoz, hogy a kuparendszerű párharcban már a fővárosiaknak álljon a zászló. A harmadik periódusban pedig minden eldőlt: kosáresőt zúdítottak a vásárhelyiekre, akik küzdöttek, hogy visszajöjjenek a partiba, de igazából nem nagyon jött nekik be semmi. Nem volt ez elmondható a másik oldalon

Szabó Tiborról

, aki foghatatlanul uralta a palánk alatti területe. A Vásárhelynek ennek ellenére még volt reménye, hogy a bűvös 13 ponton belül maradjon, ez főként Vargának és Kelemennek volt köszönhető. A 7. hely eléréséhez 10 pontot kellett volna ledolgoznia a Csongrád megyeieknek, riválisaik viszont tettek róla, hogy ez ne sikerülhessen. A Jakab-Bognár-Szabó trió olyan jól munkálkodott, hogy a mérkőzés végére még 5 ponttal eltávolodtak a Kosársulitól, bebiztosítva ezzel a jobb helyezésüket az idény végén.

Vásárhelyi Kosársuli – MTK Törökbálint 110-81

(23-25, 33-17, 25-15, 29-24)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás a 7. helyért. Vezette: Bognár T., Válé F., Bagi B. Budapest, Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium, 30 néző.

MTK:

JAKAB 15/3, Bihari 7, BOGNÁR 25/12, Boinitzer 10, Mohay 11. Csere: Baross 2, SZABÓ 30, Bagi -, Dobos 5, Máriás 2, Nagy 3/3. Edző: Szarvas Gábor

Kosársuli:

Szabó P. 8, Kelemen 14/3, Vas 9/9, Pavlovic 13, Varga 15/3, Csere: Szabó B. -, Molnár 4, ROSTÁS I. 10, Rostás G. 8. Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor

: "Valahogy idegenben megközelíteni se tudjuk az otthon mutatott játékunkat. Meg kell keresnem az okát. Gratulálok az MTK-nak!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.