Közélet

Kávét neveztek el a GEMMA-ról – az alapítványt támogathatjuk fogyasztásával + FOTÓK

Kávét neveztek el a GEMMA-ról – az alapítványt támogathatjuk fogyasztásával + FOTÓK

2017. június 2., péntek
Kávét neveztek el a GEMMA-ról – az alapítványt támogathatjuk fogyasztásával + FOTÓK
gemma_kavezo01_gs

A halmozottan sérült gyermeket ellátó GEMMA nevét immár egy kávékülönlegesség is viseli, aki ezt választja az A2-ben, ötszáz forinttal támogatja az intézményt, sőt egy a fiatalok közreműködésével készített, kézzel festett kerámiavirágot is kap ajándékba.

Minden egyes forintnak megvan a helye a súlyosan, halmozottan sérült gyermeket ellátó GEMMA fejlesztőiskolánál, hiszen ahogy

megírtuk

, 2015 év végén vehették birtokba új iskolájukat, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), cégek és magánszemélyek összefogása révén tudtak megvásárolni, ám további fejlesztésekre van szükség. Jelenleg már a második emeleti termek kialakítását is befejezték, várhatóan végre lift is kerül az épületbe, vagyis jó helyre kerül a támogatás. A kávékülönlegesség debütálását kis zenés műsorral színesítették a GEMMA fiataljai az A2 – GASTRO Caffé teraszán, amelynek egyik tulajdonosa,

Talmácsi Ádám

portálunknak elmondta, az GEMMA egyik pedagógusa révén ismerték meg az alapítvány munkáját. „Vanília, latte és egy kis fahéj van a kávénkban, amivel a célunk, hogy erősítsük a GEMMA nevet, s ezáltal is ráirányítsuk a figyelmet az általuk végzett áldozatos munkára. Ez valójában nem egy akció a részünkről, aminek egyik napról a másikra vége szakad, hanem egy figyelemfelhívás” – fogalmazott. A kávé mellé mindenkinek adnak ajándékba egy kerámiavirágot is, amit részben a gyerekek készítettek, míg az ital árából 500 forint az alapítványt illeti meg.

Péntek Imréné

intézményvezetőtől megtudtuk, a Napfényes Gyermekarcok egyik alapítója, Becsky Eszter számolt be neki arról, hogy járt olyan kávézóban, ahol sérült fiatalok szolgálják ki a vendégeket, s ezt gondolták tovább. „Mivel a GEMMA-s gyerekek többsége mozgásukban is korlátozottak, esetükben nem tudunk hasonló foglalkoztatásban gondolkodni, ezután jött az ötlet, hogy keressenek egy kávézót, ahol a GEMMA-ról neveznének el egy kávékülönlegességet. Az A2 tulajdonosa nyitott volt ötletünkre, így született meg a nevünket viselő ital” – mondta Péntek Imréné. Hozzátette, az intézmény folyamatosan fejleszti szakmai programját, s ennek keretében egy vásárhelyi keramikus, Bata Györgyné tart náluk foglalkozásokat, amelyeken a virágok is készülnek. Ebben szinte minden gyermek részt tud venni, a sütemény kiszúró formákat tudják használni segítséggel, utána a festést már a keramikus végzi, de a gyerekek keze munkája is benne van. Az intézményvezető kérdésünkre elmondta, az épület második szintjén már befejezték a munkálatokat, jelenleg a takarítása és a szobák berendezése zajlik. A tervek szerint a nappali intézmény tanulói szeptemberben fel is tudnak költözni. A következő tanévtől a fejlesztő iskolában egy újabb csoportot tudnak fogadni, hatéves gyermekek fognak érkezni, amit már nagyon várnak a GEMMA dolgozói. A nappali intézményt is szeretnék kicsit bővíteni, amire kérelmet nyújtottak be, a jelenlegi 24 fős létszámot legalább 30-ra bővítenék. Péntek Imréné elmondta, így lassan megtelik az épület, összességében 80-90 fő ellátást tudják vállalni. „Az elmúlt három évben minden egyes fillért az épületünkre költöttünk, hamarosan befejezzük ezt a munkát, s akkor több forrás juthat például speciális fejlesztőeszközökre, és jobban tudunk koncentrálni a szakmai munkánkra is. Terveink vannak, szeretnénk mozgáskorlátozott játszóteret a fiataljainknak. A Makón átadottat már ki is próbáltuk, s nagy öröm volt a gyerekeinknek, hogy ők is hintázhatnak” – szólt a jövőbeni elképzeléseikről a GEMMA-iskola vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.