Közélet

Czibere: tovább erősítik az idősgondozási és a gyermekvédelmi rendszert

Czibere: tovább erősítik az idősgondozási és a gyermekvédelmi rendszert

2017. június 23., péntek
Czibere: tovább erősítik az idősgondozási és a gyermekvédelmi rendszert

Jövőre tovább erősítik az idősgondozási, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti rendszert - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czibere Károly

elmondta: új szolgáltatástípusként szakápolási központokat hoznak létre az eddig otthonokban élő, intenzív ápolásra szoruló időseknek. Az első ilyen intézmény felépítésére 1,7 milliárd forintot különített el a kormány. Szólt arról is, hogy megerősítik a gyermekvédelmi gondoskodásba vett gyerekek körül a "jogérvényesítési gyűrűt". Ennek részeként emelik a gyermekvédelmi ügyintézők, a gyermekjogi képviselők, a szakértői bizottságban dolgozók, valamint a speciális szükségletű gyerekekkel foglalkozók létszámát. A kormány azt szeretné, hogy a gyerekek a vér szerint családjukban kapjanak meg mindent, ami testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges. Ehhez járul hozzá például az ingyenes gyermekétkeztetés, amire 2018-ban 79 milliárdot fordítanak. Elmondta azt is, hogy júniustól év végéig a háromévesnél fiatalabb, bölcsődébe nem járó, hátrányos helyzetű gyerekek három megyében havonta ételcsomagot kapnak egy európai uniós finanszírozású mintaprogram keretében. Ezt jövő ősszel országossá bővítenék 17 milliárd forintos költségvetési ősszegből - fűzte hozzá. Az államtitkár kitért a szociális ágazatban dolgozók megbecsülésének fontosságára is. Ezt egyebek mellett a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, a továbbképzési rendszer ingyenessé tétele és a 2014 óta tartó folyamatos béremelés is jelez - mondta. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy 2013-ban átlagosan bruttó 143 ezer forintot kerestek az ágazatban dolgozók, ez 2017 első negyedévére 206 416 forintra nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.