Közélet

A harmadik terrorista Olaszországban élt, a hatóságok megfigyelés alatt tartották

A harmadik terrorista Olaszországban élt, a hatóságok megfigyelés alatt tartották

2017. június 6., kedd
A harmadik terrorista Olaszországban élt, a hatóságok megfigyelés alatt tartották

Az olasz sajtó keddi értesülései szerint a szombati londoni merényletben részt vevő harmadik terrorista, akinek a nevét a brit hatóságok még nem közölték, marokkói és Olaszországban élt.

A Corriere della Sera a nevét is közölte:

Youssef Zaghba

. Apja marokkói, anyja olasz, aki jelenleg is Bologna városában él. A napilap értesülései szerint a férfi 1995-ben született a marokkói Fezben. Marokkóban és Bolognában is élt. A feltételezett terroristát 2006-ban az olasz hatóságok feltartóztatták, amikor Törökországba akart repülővel eljutni, hogy onnan Szíriába utazzon tovább. Lefoglalták útlevelét és telefonját, amelyen nem találtak szélsőséges tartalmat, csak vallásos üzeneteket és oldalakat. Nemzetközi terrorizmus gyanújával feljelentették, de nem emeltek ellene vádat. Az olasz hatóságok jelenlétét és mozgását - mint idegen harcosét (foreign fighter) - a marokkói és a brit hatóságoknak is jelezték. Olasz források úgy tudják, hogy egy londoni étteremben dolgozott, és folyamatos kapcsolatban állt az anyjával. Utoljára 2016-ban járt Olaszországban. Eddig a brit hatóságok a három terrorista közül kettőnek a kilétét hozták nyilvánosságra. Az egyik a 27 éves

Khuram Shazad Butt

pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a másik, a 30 éves

Rachid Redouane

pedig "marokkóinak és líbiainak vallotta magát".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.