Közélet

A családok és az összetartozás ünnepe lesz az idei Kinizsi Juniális

A családok és az összetartozás ünnepe lesz az idei Kinizsi Juniális

2017. június 7., szerda
A családok és az összetartozás ünnepe lesz az idei Kinizsi Juniális
kinizsi_junialis

A legösszetartóbb települések mellett a legszebb családok versenye lesz az ötödik Kinizsi Juniális. A Tisza-menti községek és városok találkozójához idén társul Üllés csapata a Homokhátságról és a Békés megyei Mezőhegyes is, így összesen 24 település méri össze tudását Csongrád megye legnagyobb játékos vetélkedőjén. A hagyományos közösségépítő rendezvény fővédnöke Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja, védnöke és egyben házigazdája idén is Farkas Sándor országgyűlési képviselő lesz.

A helyszín most is a fábiánsebestyéni Kinizsi Park, ahol minden feltétel adott a különleges versenyfeladatok lebonyolításához. Idén a már ismert versenyszámok mellett (kvízjáték, főzőverseny, akadálypálya, vizes biciklizés, tehénfejés, kapura rúgás) újdonság, hogy minden település két csapattal nevez. A fő csapat mellett a családok csapata is megküzd egymással. Ez utóbbiban legalább két generációt kell szerepeltetni, de plusz pontot kapnak azok a családok – tehát azok a települések - amelyek nagyszülőket, vagy dédszülőket is hoznak magukkal. Szintén külön jutalmazzák a szervezők a legfiatalabb és a legidősebb családtaggal érkezőket. A családok egyik versenyszáma a szépségverseny lesz, hiszen a vetélkedő végére megválasztják a térség legszebb családját. A csapatoknál az akadályok leküzdése, a feladatok helyes megoldása mellett a versenyszámok értékelésekor legalább annyira fontos tényező lesz az egységes megjelenés, vagy a helyi értékek minél reprezentatívabb bemutatása. Mivel Tömörkény már többször elnyerte az első helyezettnek járó kupát, a mostani versenyre új Kinizsi Vándorserleg készül: ezt vihet majd haza a győztes és birtokolhatja egy évig, a következő Juniálisig. Bár az időjárás előrejelzés szerint csapadék szombaton nem várható, a szervezők felkészültek az esőre is: két nagy sátorban és a díjhajtó négyszög melletti VIP épületben minden versenyszám zavartalanul lebonyolítható. A juniálist június 10-én, szombaton tartják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.