Közélet

Tuzson: a nemzeti konzultáció nemzeti sorskérdésekről szól

Tuzson: a nemzeti konzultáció nemzeti sorskérdésekről szól

2017. május 11., csütörtök
Tuzson: a nemzeti konzultáció nemzeti sorskérdésekről szól

A nemzeti konzultáció nemzeti sorskérdésekről szól, ezért minden magyar véleménye számít - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Tuzson Bence

azt mondta, hogy egy nemzetnek vagy egy országnak a politikája csak akkor lehet sikeres, ha az ország lakóinak véleményére épül. Csak akkor tudjuk ezeket a kérdéseket sikerre vinni az unióban, ha a magyar emberek a kormány és ezzel Magyarország politikája mögé állnak - jelentette ki. A konzultációnak a bevándorlást érintő kérdéséről szólva az államtitkár kifejtette, úgy tűnhet, hogy ezt a magyar kormány a műszaki és jogi határzár, a második védelmi vonal létrehozásával, és a működtetésükhöz szükséges élőerő biztosításával megoldotta. A veszély jelenleg nem a határok felől, hanem Brüsszelből érkezik, mivel ott egyre erőteljesebbek azok a törekvések, hogy Magyarországon ismét erősödjön fel az illegális bevándorlás - jelentette ki. Ezzel szemben a leghatározottabban fel kell lépni, ehhez azonban küzdelemre van szükség Brüsszellel és azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek a bevándorlást támogatják - közölte. Tuzson Bence szerint ugyanilyen kérdés a rezsicsökkentés is. A "rezsiplafon" rendszerét fenyegeti Brüsszel egy energiaunió létrehozásával, amely visszaadná az ármegállapítás jogát a különböző gazdasági társaságoknak. Ha nincs egy plafon, akkor azt a szintet át is fogják törni az energiaárak - mondta. A magyar politikára befolyást gyakorló, a bevándorlást támogató, külföldről finanszírozott szervezetek átláthatósága nem biztosított, ezért ennek a szisztémának a megváltoztatása is szükséges. A magyar embereknek fontos tudniuk, hogy ezek a szervezetek mennyi pénzből és kinek az érdekeiből cselekszenek - közölte Tuzson Bence a sajtótájékoztatón. A kormánypárti politikus szólt arról is, hogy Magyarország szeretné az adóügyeit saját hatáskörben tartani, a kabinet pedig a jövőben is elkötelezett megkezdett politikája mellett, amely hosszú távon biztosítja a munkahelyek számának emelkedését és a foglalkoztatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.