/

Novák Katalin: másfél milliárddal támogatják bölcsődei dolgozók diplomaszerzését

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Másfél milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre annak elősegítésére, hogy a bölcsődei szakemberek közül minél többen szerezzenek felsőfokú végzettséget, be tudjanak lépni a pedagógus-életpályába, ezzel anyagi megbecsülésük is növekedjen – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Szombathelyen.

Novák Katalin, aki a szociális hét elnevezésű városi rendezvénysorozat megnyitóján tartott előadást, közölte: a bölcsődéket fenntartó szervezetek egyenként 60 millió forintig pályázhatnak arra, hogy a náluk dolgozókat támogassák felsőfokú végzettség megszerzésében és segítsék őket a nyelvtanulásban is. Hozzátette: a pályázat nevével – Még jobb kezekben – utalnak arra, hogy a gyerekek a bölcsődékben már most is jó kezekben vannak, de a szakemberek továbbképzése a gyerekek érdekeiket is szolgálja. Az államtitkár hozzátette: szeretnék a pályázat részeként támogatni a bölcsődei szakemberek zenei képzését is.

Novák Katalin emlékeztetett: a gyermeket vállaló családok támogatása érdekében bővítették, fejlesztették a bölcsődei rendszert, emelték meg az ott dolgozók bérét. Kitért arra, hogy január elsejétől négyféle bölcsőde működhet Magyarországon, a hagyományos, az úgynevezett mini, a munkahelyi, valamint a családi bölcsőde. Ma már minden olyan településen bölcsődét kell működtetni, ahol legalább negyven háromévesnél fiatalabb gyerek él, illetve ahol legalább öt család igényli.

Az államtitkár hangsúlyozta: az édesanyák akár a hat hónapos gyermekük mellől is visszatérhetnek a munkaerőpiacra úgy, hogy közben nem esnek el semmilyen családtámogatástól. Ma már egyáltalán nem büntetik azt, ha valaki a gyerekvállalás mellett munkát is vállal – fogalmazott Novák Katalin.

Default thumbnail
Előző sztori

Második alkalommal rendezi meg a Mentor-Katekéta Konferenciát a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Következő sztori

Semjén: a határon túli magyarság támogatási rendszere minden elemében működik

Legutóbbi hasonló cikkek