Sport

Labdarúgás: a bajnok ellen veszett el a HFC tavaszi veretlensége + FOTÓK

Labdarúgás: a bajnok ellen veszett el a HFC tavaszi veretlensége + FOTÓK

2017. május 21., vasárnap
Labdarúgás: a bajnok ellen veszett el a HFC tavaszi veretlensége + FOTÓK
hodmezovasarhely_budafok15_gs

A szünet után a már biztos bajnok Budafok pontosabban futballozva vitte el a pontokat Vásárhelyről.

Már bajnokként érkezhetett a Magyar Kupában a Ferencváros ellen elődöntőt játszó Budafok a tavasszal még veretlen Hódmezővásárhelyhez. Elvétve alakult ki nagyobb lehetőség az első félidő folyamán: nyolc perc után ugyan

Vég Bence

lövésénél résen kellett lennie

Bordás Dánielnek

, de ezt követően nem kellett játékba avatkozniuk a kapusoknak - a Vásárhely főleg a két szélen próbálta meg megbontani a Budafok védelmét, de a belőtt labdákből nem tudott komoly lehetőséget kialakítani. A félidő végén

Ihrig-Farkas Sebestyén

kétszer is lőhetett a tizenhatoson belül, de ezeket sem tudta gólra váltani. Egyenrangú partnere volt

Prukner László

együttesének a HFC, amely biztatóan várhatta a második félidőt. A szünet után Ihrig-Farkas még közelebb járt a gólhoz, de szöglet utáni lövését a gólvonalon állva blokkolták, majd egy perccel később

Bartyik Norbert

elöl kellett kiöklöznie a labdát Abu Attilának. Hatvan perc játék után ugyan aktívabb volt a Budafok, de nem igazán volt benne a meccsben a gól, egy védelmi megingást azonban kihasznált a bajnokcsapat, és

Oláh Lóránt

ziccerénél elsőre ugyan nagyot védett Bordás, de a kipattanónál már tehetetlen volt, így megszerezte a vezetést a Budafok. Nem sokkal később a csereként beállt

Kovács Dávid

lövését szedte ki a keresztléc alól a vásárhelyi kapus, és ugyan ment előre az egyenlítésért

Major László

együttese, azonban egy kapu elé ívelt szabadrúgásnál

Vaszicsku Gergő

csúsztatása is a hazai kapuban kötött ki, ezzel eldöntötte a meccset. Véget ért a HFC tavaszi veretlensége, amely 13 meccs után szakadt meg, a Budafok pedig visszavágott az ősszel, a Vásárhelytől elszenvedett vereségért. Kökény Tamásékra a következő játéknapon egy fontos megyei rangadó vár Mórahalmon.

Hódmezővásárhely, 400 néző
2017. május 21., 18.00
Hódmezővásárhelyi FC
Budafoki MTE
Játékvezető: Csonka Bence * Asszisztens: Flinta Zoltán, Zahorecz Roland
0
-
2

Labdarúgó NB III, Közép csoport, 32. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Budafoki MTE 0-2 (0-0)

Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Csonka Bence (Flinta Zoltán, Zahorecz Roland).

HFC:

Bordás - Kormányos, Tóth J., Tóth I. (Horváth B., 61'), Marton, Mezei, Pataki, Máté, Végh (Orovecz, 72'), Huszár, Bartyik N. (Szarvas, 68')

Vezetőedző:

Major László.

Budafok:

Abu - Patkós, Csizmadia, Vég, Illés (Khiesz, 81'), Margitics (Kovács D., 58'), Ihrig-Farkas (Nagy T., 58'), Veszelinov, Vankó, Vaszicsku, Oláh L.

Vezetőedző:

Prukner László.

Gól:

Oláh L. (62'), Vaszicsku (85').

Sárga lap:

Tóth I. (29'), Végh (41') ill. Vaszicsku (29'), Patkós (67'). Major László:

"Az első félidő után úgy gondoltam, akár nyerhetünk is. Sajnos a szünet után fizikailag elfáradtunk, egy jó csapattól kaptunk ki, amelyik nem véletlenül nyert bajnokságot és jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában. Ellenfelünk berúgta a két ziccerét, ami adódott előtte. Nincs szégyenkezni valója a srácoknak, egy szép, 13 meccsből álló sorozat szakadt meg. Csapatom erőn felül teljesít ebben a bajnokságban, az utolsó két meccsünket szeretnénk megnyerni."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+3
Ez a vége, a Budafok koncentráltabb volt a kapu előtt, így mindhárom pontot elviszi a bajnok Vásárhelyről.
90+1'
Kormányos indult meg befelé, majd lapos lövése a blokkról levágódva nem is sokkal, de mellé csorgott.
90'
Három percet tesz rá a meccs végén a játékvezető.
85'
GÓÓÓL!!! Eldönti a Budafok! Egy kapu elé tekert szabadrúgásnál Vaszicsku megelőzte Bordást, és az üres kapuba csúsztatta a labdát. 0-2!
81'
Az utolsó budafoki csere: Illés helyére Khiesz érkezik.
80'
Egy szép akció után Orovecz elé érkezik a centerezés, aki kétszer is próbálkozhat, azonban Abu jól zárja a szöget, majd kifele szabadrúgást ítél a játékvezető, mondván a vásárhelyi megrúgta a kapust is.
78'
Bőrig áztató zivatar közben próbál egy pontot menteni a HFC, azonban a Budafok nagyon szervezetten futballozik.
72'
Újabb hazai változtatás: Végh Ariel helyett Orovecz a pályán, immáron szakadó esőben.
68'
Cserél a HFC: Bartyik helyett Szarvas a pályán.
67'
Patkós rántja le a meginduló Kormányost, a budafoki játékos ezért sárgát kap.
65'
Bordás nagy bravúrja! Megint egy oldalról belőtt labda, amit lefejelnek, a csereként beállt Kovács okosan a léc alá helyezte, Bordás azonban szép mozdulattal kiszedte a labdát!
62'
GÓÓÓÓÓL! Vezet a Budafok! Oláh maradt üresen egy lefejelt labda után az ötös sarkánál, elsőre Bordás nagyot védett, a kipattanót azonban bepofozta a rutinos csatár, 0-1.
61'
Major László is változtat: Horváth Bence áll be a sárgás Tóth Imre helyére.
58'
Kettős csere a vendégeknél: Margitics és Ihrig-Farkas jön le, Kovács Dávid és Nagy Tamás áll be a vendégeknél.
57'
Komoly ütközés Abu és Máté között: egy remek jobb oldali beadás Kormányostól, ahol nem kímélte magát a HFC kapitánya, ütközött a kapussal a levegőben, de szerencsére nincs komoly baj.
55'
Helyzetre-helyzettel válaszol a HFC! Bartyik bújik ki középen egy indítással, Abu azonban jól jön ki, és mielőtt át tudná emelni őt a vásárhelyi játékos, elöklözi előle a labdát.
53'
Most álltunk a legközelebb a gólhoz! Egy budafoki, bal oldali szögletre robbant középen Ihrig-Farkas, a mezőny legveszélyesebb embere, akinek kapáslövését a gólvonalon blokkolták, centikre álltak a góltól a vendégek!
50'
Eltelik az első öt perc: egy vásárhelyi szöglet után rúgja ki a labdát a Budafok, de hasonló mederben folytatódik a meccs, mint ahogy abbamaradt az első félidőben.
46'
Folytatódik a meccs, egyik fél sem cserélt a szünetben.
SZÜNET
45'
Nincs hosszabbítás az első félidő végén: kiegyenlített 45 percet követően 0-0-ról folytathatják a csapatok. A Budafok néha villantott, viszont a HFC többször került oda a vendégek kapuja elé.
41'
Végh Ariel követ el egy taktikai faultot a félpályánál, ezért is előkerül a lap.
39'
Gyorsan építi fel a támadását a Budafok, és szinte ugyanaz a vége, mint az imént - annyi különbséggel, hogy Ihrig-Farkas most jobbról kapta a labdát, és kapásból lőtte el, viszont kaput nem fogott.
37'
Bordást tapsolja meg a vásárhelyi publikum, valóban nagyot védett a HFC kapusa. Egy bal oldali akció után okosan visszatette a Budafok a labdát, ahol az érkező Ihrig-Farkas egy igazítás után laposan lőtt, de Bordás odaért a jobb alsóra!
31'
Ez viszont szép foci volt, egyérintővel játszotta ki a HFC balra a meginduló Mezeinek, aki kapásból be is adta, de Vég lefülelte az érkező Bartyik elöl.
29'
Tóth Imre csúszik be nagyon keményen a felezőnél, ezért sárgát kap - de a komolyabb retorziót reklamáló Vaszicsku is - szövegért - megkapja a lapot.
26'
Mezőnyjáték az utóbbi percekben: egyelőre egyenlő erők küzdelme zajlik a pályán, egyik csapat sem tud ziccerig jutni. Közben gyűlnek a viharfelhők a pálya felett, és a szél is egyre erősebb.
18'
Sok kemény párharc tarkítja a meccset, ugyanakkor a sportszerűség határán belül játszanak a csapatok. A beívelésekkel rendre veszélyt tud teremteni a HFC, a kapu előtt azonban egyelőre nem jön a jó megoldás, a Budafok pedig olykor fel tudja pörgetni a játékot, színvonalas meccs!
13'
Ez kevesen múlt! Egy előreívelt labdánál jött ki Abu, azonban pont Tóth Józsefbe lőtte a labdát, így üresen maradt a budafoki kapu, Tóth azonban kisodródott vele, centerezése pedig már nem okozott veszélyt.
8'
Egy szép ütempasszt kap a tizenhatoson belül álló Vég, aki egy igazítás után belsővel el is tekeri, de Bordás szögletre üti a labdát. A korner után felszabadít a Vásárhely. Az tisztán látszik, hogy függetlenül attól, hogy a Budafok számára már nincs tét, élesen áll hozzá a meccshez.
4'
Egy szép vásárhelyi akció végén Mezei ad be balról, azonban Abu jól jön ki, és lehúzza a labdát. Az időjárás kiváló egyébként, van egy kis szél is, de szép, napsütéses időben játszhatnak a felek.
1'
A HFC kezdte a meccset. A hazaiak sárga-kékben, míg a vendégek piros fekete szerelésben lépnek pályára.
17.51 - Köszöntjük olvasóinkat Hódmezővásárhelyről, a bajnokkal találkozik ma a tavasszal még veretlen HFC. A túloldalon több ismerős arccal is találkozhatunk, bár Prukner László variált kicsit a kezdőcsapatán, de a Fradiból ismert Csizmadia Csaba, vagy a korábban a Szeged 2011-Grosics Akadémiában is megfordult duó, Oláh Lóránt és Veszelinov Vladimir is kezdőként kap helyet a csapatban. A mérkőzés Csonka Bence sípszavára 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

A bajnokot fogadja utolsó előtti hazai mérkőzésén a Hódmezővásárhelyi FC: a Budafoki MTE a hátralévő három forduló alatt már nem veszítheti el elsőségét, így jövőre a másodosztályban játszhat majd. Az ősszel sikerült borsot törnie Prukner László együttesének orra alá a HFC-nek, november 12-én Szilágyi Norbert góljával 1-0-ra nyerni tudott a Vásárhely idegenben. A Budafok mindössze három vereséget szenvedett az egész bajnokság alatt, tehát nem kis fegyvertényről van szó, így a már biztosan feljutó együttest függetlenül attól, hogy az eredményességi kényszer már lekerült a vállakról, bizonyára motiválja a visszavágás - ezt illetően viszont nem lesz könnyű dolguk, hiszen a HFC veretlenül áll tavasszal. A hazaiak lehetnek még negyedikek a bajnokságban, ám ehhez minden bizonnyal szükségük lesz vasárnap is a bravúrra!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.