Sport

Labdarúgás: hamar szeretné bebiztosítani harmadosztályú tagságát a Mórahalom

Labdarúgás: hamar szeretné bebiztosítani harmadosztályú tagságát a Mórahalom

2017. május 13., szombat
Labdarúgás: hamar szeretné bebiztosítani harmadosztályú tagságát a Mórahalom
morahalom-mehkerek008kf

Komoly téttel bíró mérkőzések várnak a Mórahalom VSE-re az NB III Közép csoportjának utolsó négy fordulójában, a bajnoki hajrát a Pénzügyőr ellen kezdi meg a homokháti gárda.

A labdarúgó NB III 2016/2017-es kiírása értelmében a szezon végén összesen 16 csapat búcsúzik az osztálytól, a létszámcsökkentés jegyében pedig a helyükre csak tíz klub kerül fel a megyei osztályozókból, így a 2017/2018-as kiírásnak már csak 48 csapat vág neki, három 16-os csoportban. Az NB III-as csoportok utolsó öt helyezettje, tehát a 14-18. záró együttesek automatikusan búcsúznak a harmadosztálytól, továbbá hozzájuk csatlakozik a három NB III-as csoport összevetésében a legrosszabb 13. helyezett is. Éppen ezért várnak sorsdöntő mérkőzések a Mórahalom VSE-re az utolsó négy bajnoki fordulóban, hiszen a homokhátiak jelenleg az NB III Közép csoportjának 12. – azaz még biztos bentmaradó – helyén állnak és szeretnék a következő szezont is a harmadosztályban tölteni. A konkurencia hatalmas, a kilencedik Szentlőrincet és a tizenötödik Gyulát mindössze hat pont választja el egymástól, így kiélezett csata várható a harmadosztályú tagság megőrzésért a bajnoki hajrában. A Mórahalom szombaton, hazai pályán kezdi meg a bajnoki hajrát a Pénzügyőr SE ellen, majd a közvetlen rivális Dunaharaszti otthonába látogat. Ezt követően megyei rangadót vív – szintén hazai pályán – a remek szezont futó Hódmezővásárhely ellen, végül a bentmaradásra már csak matematikailag esélyes Méhkerék otthonában zárja a szezont a

Vojnic-Zelic Sasa

Magyar György

páros által trenírozott homokháti együttes. „Mindenkiben dolgozik némi drukk, de szeretnénk már a következő két mérkőzésen, a Pénzügyőr és a Dunaharaszti ellen hat pontot szerezni. Remélhetőleg május 27-én úgy pillanthatunk rá a tabellára, hogy a Méhkerék elleni záró meccsen már nem kell izgulnunk” – tekintett előre a csapat játékosedzője, Magyar György. „Most azonban csak a Pénzügyőr elleni találkozóra koncentrálunk, sajnos

Bokányi Richárd

nem játszhat szombaton, mivel tízedik sárgáját gyűjtötte be a Dabas ellen, de rajta kívül mindenki bevethető, nem hiszem, hogy az erőnléti dolgok fognak dönteni a bajnoki hajrában. Az a legfontosabb, hogy mentálisan és fizikálisan felfrissítsük magunkat és görcs nélkül focizzunk, úgy ahogy azt az őszi szezonban is tettük” – fűzte hozzá a középpályás.

morahalom-mehkerek010kf

„Zártan kell futballoznunk a hátralevő mérkőzéseken, hiszen adott esetben a gólkülönbség is dönthet majd a bentmaradásról, ugyanakkor támadóbb szellemű játékot kell mutatnunk, kihasználni a szélsőink gyorsaságát, minél hamarabb visszaszerezni az elvesztett labdákat, amivel nyomást tudunk gyakorolni az ellenfeleinkre. A Dabas ellen sok helyzetet dolgoztunk ki legutóbb, de ezeket a lehetőségeket jobban meg kell becsülnünk, jó lenne a Pénzügyőr ellen hamar gólt szerezni, ami megnyugtatna minket. Nagyon nagy a harc a harmadosztályú tagságért, de egyik csapatnak sem könnyű a sorsolása” – zárta Magyar György. Az NB III-as bajnokságban az MLSZ versenykiírása értelmében a végelszámolásnál azonos pontszám esetén először a bajnokságban elért több győzelem rangsorol, majd a gólkülönbség és a több szerzett gól. Ha ezek alapján nincs különbség, akkor az egymás elleni mérkőzések eredménye, majd gólaránya dönt, ha ez is azonos, akkor pedig az idegenben szerzett több gól. Ha ezután is azonos mérleggel rendelkezik két vagy több csapat – ami már meglehetősen szürreális forgatókönyv – akkor a fair play táblázat végül a sorsolás dönt.

A Mórahalom VSE hátralevő mérkőzései (a csapatok mögött zárójelben jelenlegi helyezésük található)

Május 13., szombat:

Mórahalom VSE – Pénzügyőr SE (7.)

Május 21., vasárnap:

Dunaharaszti MTK (10.) – Mórahalom VSE

Május 27., szombat:

Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC (5.)

Június 4., vasárnap:

Méhkeréki SE (17.) – Mórahalom VSE

A tabella jelenlegi állása

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.