Sport

Labdarúgás: egy ponttal távozott Dunaharasztiból a Mórahalom

Labdarúgás: egy ponttal távozott Dunaharasztiból a Mórahalom

2017. május 21., vasárnap
Labdarúgás: egy ponttal távozott Dunaharasztiból a Mórahalom
morahalom_dabas73_gs

Az első félidőben megszerezte a vezetést a hazai csapat, de Bokányi Richárd góljával pontot mentett a Mórahalom, ezzel maga mögött tartotta riválisát a tabellán.

Közvetlen riválisához látogatott a Mórahalom VSE a labdarúgó NB III Közép csoportjában, hiszen a Dunaharaszti kettő ponttal állt a mérkőzés előtt a homokhátiak mögött és a bent maradás szempontjából rendkívül nagy jelentőséggel bírt ez a mérkőzés. Nem kezdett jól a Mórahalom, nagyon mélyen védekeztek és annak ellenére hogy a Dunaharaszti sem alakította ki egymás után a lehetőségeket a 35. percben

Dallos Gábor

góljával megszerezték a vezetést. Jobbára felívelésekkel próbálta a hazai csapat feltörni a mórahalmi védelmet, de összességében nem tudtak fölénybe kerülni. A második játékrészben aztán elkezdte járatni a labdát a vendég gárda, aminek a 73. percben meg is lett az eredménye,

Bokányi Richárd

20 méterről hatalmas gólt szerzett, amivel kiegyenlített a Mórahalom. Az utolsó percekben mindkét csapat megfogyatkozott, előbb a Dunaharasztiból állította ki a játékvezető

Rétsági Ákost

, majd a csereként beálló

Zámbó Dániel

gyorsan összeszedett két sárgát, így ő is idő előtt kényszerült az öltözőbe. Az eredmény viszont már nem változott, így egy pontot szerzett és maga mögött tartotta a tabellán a homokháti gárda riválisát. Ezzel a Mórahalom 12. a tabellán két fordulóval a bajnokság vége előtt, jövő héten pedig Csongrád megyei derbin fogadják a Hódmezővásárhely együttesét.

NB III. Közép csoport 32. forduló

Dunaharaszti MTK – Mórahalom VSE 1–1 (1-0)

Dunaharaszti, Dunaharaszti MTK Sporttelep. Vezette: Antal Péter (Szvetnyik Bence, Sebestyén László.

Dunaharaszti:

Vereczkei – Ferenczi, Márton D., Farkas P. (Rebecsák, 77’), Nyéki, Gacsal, Benke (Bozsik, 75’), Dallos, Rétsági, Mészáros D., Kovács G.

Vezetőedző:

Króner Péter.

Mórahalom:

Halász – Lászik, Podonyi, Bokányi, Szücs, Busa (Mészáros, 91’), Magyar Gy., Pócs T., Zsoldos (Zámbó, 53’), Várda (Szalma, 60’), Crkvenjakov.

Vezetőedző:

Vojnic-Zelic Sasa.

Gól:

Dallos (35’) ill. Bokányi (73’)

Piros lap:

Rétsági (84’) ill. Zámbó (85’) Vojnic-Zelic Sasa:

"Az első félidőben nem játszottunk jól, túlságosan magunkra húztuk az ellenfelet, ennek ellenére ők sem tudtak fölényt kiharcolni, felívelésekkel próbálkoztak és gyakorlatilag a semmiből szereztek vezetést. A második félidőben ahogy elkezdtük többet járatni a labdát, egy-két kisebb lehetőség adódott előttünk és szerencsére Ricsi góljával sikerült egyenlítenünk. Összességében az utolsó 30 percben látott játékunk alapján rászolgáltunk a döntetlenre és nagyon fontos pont is volt ez számunkra. Úgy készülünk, hogy a biztos bent maradáshoz az utolsó két meccsből legalább az egyiket meg kell nyernünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.