Közélet

Koszovói portál: több a szavazópolgár Koszovóban, mint ahányan az országban élnek

Koszovói portál: több a szavazópolgár Koszovóban, mint ahányan az országban élnek

2017. május 16., kedd
Koszovói portál: több a szavazópolgár Koszovóban, mint ahányan az országban élnek

A koszovói választói névjegyzéken kétszázezerrel többen szerepelnek, mint ahány állampolgára van a balkáni országnak - közölte értesülését a Zeri című pristinai hírportál kedden.

Koszovóban június 11-én tartanak előrehozott választást, miután a parlament a múlt szerdán megszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A voksolásra készülve derült ki, hogy a központi választási bizottság adatai szerint az 1,7 milliós Koszovónak 1,9 millió szavazásra jogosult állampolgára van. Egyes ellenzéki politikusok szerint mintegy 615 ezer névvel több szerepel a névjegyzékben, mint ahányan törvényesen az urnák elé járulhatnának júniusban. Bár

Valdete Daka

, a választási bizottság elnöke szerint minden rendben van a névjegyzékkel, a Zeri megállapította, hogy a rendellenesség az 1999-es koszovói-szerb konfliktus óta fennáll, a névjegyzéket ugyanis azóta nem frissítették. A választási bizottság elnöke szerint ez a kérdés minden voksolás alkalmával felmerül, ugyanakkor kijelentette: az adatok pontosak, azok adhatják le voksaikat június 11-én, akik az anyakönyvi adataik alapján szavazásra jogosultak, és ebbe a csoportba tartoznak a külföldön élő koszovóiak is. Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, a gazdasági fejlesztések azonban elmaradtak, így Európa egyik legszegényebb országának számít. A befektetések elmaradásának egyik oka az, hogy Szerbia egykori déli, főleg albánok lakta tartományát több ország sem ismerte még el önálló államként. Szerbia mellett Oroszország és Kína, illetve öt uniós tagállam - Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus - sem tartja függetlennek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.