Sport

Kosárlabda: búcsúzik a bajnokságtól a Kosársuli

Kosárlabda: búcsúzik a bajnokságtól a Kosársuli

2017. május 31., szerda
Kosárlabda: búcsúzik a bajnokságtól a Kosársuli
kosarsuli200

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Vásárhelyi Kosársuli a 2016-17-es szezonban. Vas Péterék csütörtökön 19:30-tól lép pályára az MTK Törökbálint elleni helyosztó visszavágóján. A kék-sárgáknak egy 12 pontos vereség is elég lenne a 7. hely megszerzéséhez a kuparendszerű párharcban.

No persze

Utasi Gábor

fiainak nem a „tisztes” vereség a célja a fővárosban. Már csak azért sem, mert az idei szezonban ragyogóan teljesítettek, több héten keresztül vezették a keleti tabellát, és elérték az év elején kitűzött célt is: bejutottak az NBI B csoport felsőházi rájátszásába. A teljesítményüket most egy 7. hellyel koronáznák meg a vásárhelyiek, akik az odavágón végig vezetve diadalmaskodtak az MTK ellen, és kis szerencsével nagyobb arányú diadalt is arathattak volna. A jobb helyezés megszerzéséhez azért várhatóan a budapesti együttesnek is lesz néhány szava. Az már jól látszott a vasárnapi, első mérkőzésen is, hogy nem érdemtelenül jutottak be a playoff kiemelt mezőnyébe Szarvas Gábor tanítványai. Jakab, Mohay és Bognár mellett kiemelkedően teljesített a palánk alatt igencsak otthonosan mozgó center, Szabó is. Őket mindenképpen szigorúan kell őriznie Pavlovic-éknak, ha meg akarják kaparintani a 7. helyet… A Kosársuli szempontjából emellett még tartogat érdekességet a hét. A Vásárhely 2006-os válogatott csapata, a Cápák veretlenül zárták az Országos Kenguru Bajnokság regionális küzdelmeit. Pavlovics Vuk és Kelemen Balázs tanítványai 14 meccsből 14-et nyertek meg Szolnok-Békés-Csongrád megye 39 csapatának 6 hónapos bajnokságában – és ezzel bejutottak az ország legjobb 16 csapatának debreceni dzsemborijára, amit a héten rendeznek meg a cívisvárosban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.