Sport

Kajak-kenu: minden szombati döntőben lesz magyar hajó a világkupán

Kajak-kenu: minden szombati döntőben lesz magyar hajó a világkupán

2017. május 26., péntek
Kajak-kenu: minden szombati döntőben lesz magyar hajó a világkupán
Rio 2016 - Kajak-kenu

Minden szombati döntőben lesz magyar hajó a szegedi kajak-kenu világkupán: a péntek délutáni középfutamok után eldőlt, hogy a legtöbb döntőben mindkét hazai egység vízre szállhat, ez alól mindössze három szám, a férfi K-1, K-2 és C-2 1000 méter kivétel, ezekben egy magyar jutott be a legjobbak közé.

A tavaly már az ötkarikás játékokon is bemutatkozó, 19 éves algyői kajakos,

Kopasz Bálint

az előfutam-győzelem után a második pályáját is magabiztosan uralta 1000 méteren, ha a végén nem enged ki, az övé lett volna a legjobb időeredmény az olimpiai és világbajnokokat felvonultató mezőnyben. A másik magyar,

Németh Viktor Máté

ugyanakkor hetedik helyével nem tudott A döntős helyet kiharcolni. "Egy kicsit most is zavart a szél, ami erősebb volt, mint az előfutamban" - mondta Kopasz. Hozzátette: az idők a hátszélnek köszönhetően most is nagyon jók, gyorsak voltak, de a hullámokkal nehéz megküzdeni. "Szerencsére a formám jó, az edzőm úgy állította össze a munkát, hogy megfelelő állapotban legyek, csakúgy, mint a két héttel ezelőtti rangsoroló versenyen" - fejtette ki. A kenus

Vasbányai Henrik

is megnyerte középfutamát egy kilométeren, míg

Kiss Tamás

az elrontott rajt után nagyot küzdve a második helyen ért célba, s ez még éppen automatikus finálés indulást ért. Női K-1 500 méteren

Vad Ninetta

nem volt egyszerű helyzetben, mert az új-zélandiak klasszisával,

Lisa Carringtonnal

került egy futamba.

Simon Miklós

tanítványa 400 méterig uralta a versenyt, de a végén a nagy vetélytárs megelőzte, sőt, Vad majdnem a második helyet is elpuskázta. "Ennek egyszerű oka volt, elnéztem az utolsó bóját. Ilyen hibát nem követtem el még sosem, nem tudom, hogy mit néztem fehér bójának, de ha ezen úszik el a döntő, nagyon ideges lettem volna" - fogalmazott a négyszeres világbajnok magyar kajakos. A másik magyar induló,

Takács Tamara

magabiztosan megnyerte a középfutamát. A női kenu egyesek 500 méteres középfutamai során

Balla Virágot

a kanadai

Katie Vincent

,

Devecseriné Takács Kincsőt

pedig az ukrán

Ljudmilla Luzsan

utasította maga mögé, de mindkét magyar ott lesz a döntőben. A férfi K-2 500 méter harmadik középfutamában egymás melletti pályára került

Hufnágel Tibor

és

Ilyés Róbert

, valamint

Tóth Dávid

és

Bán Kristóf

párosa. Az első 250 métert egyértelműen Tóth Dávidék uralták, a vége azonban Hufnágeléknek sikerült jobban, s minimális különbséggel megnyerték a futamot - de mindkét egység bekerült a döntőbe. Férfi K-2 1000 méteren csak egy magyar hajóért lehet majd szorítani,

Doba Richárd Alfréd

és

Gacsal Ákos

párosa ugyanis csak a hatodik lett középfutamában. A háromszoros olimpiai bajnok

Kammerer Zoltán

és társa,

Bárdfalvi Márk

párosa is nehéz helyzetbe került, mert bár sokáig vezetett a legerősebb futamban, végül a harmadik helyen ért célba, s így legjobb harmadikként jutott a döntőbe. Idejük az egész középfutamos program harmadik legjobb ideje volt ebben a számban. "Azt hittük, kiestünk, de a parton kiderült, hogy a harmadik legjobb időt mentük, sőt 3:10-en belül csak három egység tudott teljesíteni. A sorsolásunk nem volt szerencsés, a legkeményebb futamba kerültünk, de örülök, hogy holnap lesz egy újabb dobásunk" - mondta Kammerer. Férfi C-2 1000 méteren az újpestiek fiatal párosa,

Lelovics Dávid

és

Dóri Bence Balázs

a nyolcadik lett középfutamában, a másik magyar egység,

Korisánszky Dávid

és

Mike Róbert

viszont második helyével bejutott a fináléba. A pénteki versenynap a 200-as és további 500-as előfutamokkal zárult, ezek közül csak női K-2 200 és női C-2 200 méteren lehetett egyenes ágon a vasárnapi fináléba jutni. A kajakosoknál

Kiss Blanka

és

Malcsiner Eszter

, illetve

Hagymási Réka

és

Szabó Ágnes

is élt a lehetőséggel, előbbi egység első, utóbbi második lett előfutamában, így kihagyhatja a szombati középfutamot. A többi magyar egység szombaton folytatja szereplését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.