Közélet

Illegális bevándorlás - Deutsch Tamás: meg kell védeni az eredményeket

Illegális bevándorlás - Deutsch Tamás: meg kell védeni az eredményeket

2017. május 24., szerda
Illegális bevándorlás - Deutsch Tamás: meg kell védeni az eredményeket

Meg kell védeni azokat az eredményeket, amelyeket a 2010-es kormányváltás óta elértek - mondta Deutsch Tamás Szendrőben, a nemzeti konzultációval kapcsolatban tartott lakossági fórumon szerdán mintegy száz ember előtt.

Az Európai Parlament fideszes képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban Orbán Viktor miniszterelnöktől vett idézetekkel kezdett beszédében azt mondta: "Szenvedélyünk Magyarország" és "törekvésünk, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak". Mint fogalmazott: amikor 2010-ben az Orbán-kormány átvette az ország irányítását, akkor "hazánk a csőd szélén állt, ami azóta történt, óvatos optimizmusra ad alapot". Hangsúlyozta, hogy az elért eredményeket meg kell védeni, ki kell állni az értékek, a családtámogatás, az európai keresztény hagyomány mellett, és meg kell védeni az országot a "megteremtett közbiztonsággal és határaink védelmével". Leszögezte: fel kell lépni Brüsszelben az illegális bevándorlás ellen. Mint mondta: tudományos prognózis szerint a következő 35 évben Európa népessége 40 millióval csökkenhet, ugyanakkor Ázsiáé egy milliárddal, Afrikáé másfél milliárddal nőhet. A politikus úgy fogalmazott: nyolcvanezren már úton vannak a balkáni útvonalon a magyar határok felé, 3 és félmillióan törökországi táborokban várakoznak. A bajokat helyben kell megoldani - tette hozzá. A hétfői manchesteri merényletről megemlékezve figyelmeztetett arra, hogy eddig több száz európai vesztette életét terrortámadásban. "Gyalázat állítani, hogy minden bevándorló terrorista, de még inkább az tagadni, hogy a migráció kezdete óta nő a terrorveszély" - hangsúlyozta. A politikus szavai szerint emögött a Soros György által pénzelt ál-emberijogi szervezetek állnak, amelyek segítik a bevándorlókat, s a szintén Soros finanszírozta szervezetek által hazánk ellen indított perek célja anyagilag tönkretenni Magyarországot. Deutsch Tamás szerint ezért nagyon fontos, hogy minél többen töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőívét, támogatva ezzel a kormányt abban a törekvésében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.