Kultúra

Idén is meghirdetik a SZAB Tudományos díját

Idén is meghirdetik a SZAB Tudományos díját

2017. május 4., csütörtök
Idén is meghirdetik a SZAB Tudományos díját

Az Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága tudományos- és médiapályázatot hirdet meg 2017-ben.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága (SZAB) és „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány a határon innen és túli régióban folyó tudományos kutatómunka ösztönzése céljából pályázatot hirdet Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben élő kutatók számára. A pályázaton tudományos fokozattal nem rendelkező, legfeljebb 35 éves pályázók vehetnek részt. A pályamunka egyéni és kollektív munka eredménye egyaránt lehet. Minden pályázó csak egy pályamunkát nyújthat be. Pályázni a SZAB szak- és munkabizottságai által művelt tudományterületeken, új eredményeket tartalmazó tanulmánnyal lehet. A MTA SZAB médiapályázatot is hirdet, elsősorban a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan. A pályamű témájának a SZAB tevékenységéhez, tágabb értelemben a dél-alföldi tudományos élethez kell kapcsolódnia, melyekben egyaránt megjeleníthetőek pillanatképek, hangulatok, a SZAB tagjai, tudományos kutatók, előadók, a SZAB székház, illetve további olyan épületek, amelyekben tudományos tevékenység, kutatómunka folyik. Pályázni kizárólag saját szellemi alkotással, saját munkával lehet írott mű, rádióriport, mozgókép, és fotó kategóriában. A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információk

az MTA SZAB honlapján

megtalálhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.