Közélet

Gyürk András: a 2018-as választás a baloldal Waterlooja lehet

Gyürk András: a 2018-as választás a baloldal Waterlooja lehet

2017. május 11., csütörtök
Gyürk András: a 2018-as választás a baloldal Waterlooja lehet

Ha a bevándorlás kérdésében egy ország rossz döntést hoz, az később már nem korrigálható. A 2018-as választásnak ez a történelmi jelentőségű tétje - mondta a Magyar Időknek Gyürk András, a Fidesz kampányfőnöke, aki úgy véli, a liberális média elvesztette türelmét, és úgy döntött, átveszi az ellenzék politikai irányítását.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban

Gyürk András

azt mondta, az elmúlt hetekben az ellenzék kampányfőpróbát tartott Budapest utcáin, és ezeknek az eseményeknek sok esetben agresszív és durva hangütése előrevetíti a következő kampány jellegét. "Ugyanakkor ez a főpróba visszafelé sült el. Kiderült, hogy az ellenzék minden eddiginél megosztottabb, széttöredezettebb, a nemzeti oldal pedig egységes és elszánt" - fogalmazott, hozzátéve: a nemzeti konzultáció "elsöprő sikere" a józanul gondolkodó polgárok reakciója az elmúlt időszak történéseire. A kampányfőnök megítélése szerint "a szélsőségesen liberális online média elvesztette türelmét, és az ellenzéki pártok alkalmatlansága miatt érzett frusztrációjában úgy döntött, átveszi a politikai irányítást, diktálni kezdi a témát és a tempót is". Bizonyára nem függetlenül a mögöttük álló milliárdosok,

Soros György

és

Simicska Lajos

szándékától, a politikáról tudósító helyett a politikát alakító szerepre törtek, ugyanakkor az, amit képviselnek, a magyar választópolgárok túlnyomó többségétől nagyon messze áll - mondta. Kifejtette: az a multikulturális ideológia, amelyet ők hirdetnek, még a baloldalon is csak egy elenyésző kisebbség sajátja. Sőt az SZDSZ bukása megmutatta, hogy ez az ideológia adott esetben egyetlen párt parlamentbe jutásához is kevés lehet. "Mindennek nagyon súlyos következményei lehetnek a baloldal számára. Ha ez így megy tovább, a 2018-as választás a baloldal Waterlooja lehet" - jelentette ki. Gyürk András arról is beszélt, a felmérésekből egyértelműen az látszik, hogy az országban nincs kormányváltó hangulat, még ha vannak is olyanok, akik ennek a látszatnak a kialakításában érdekeltek. A mögöttünk hagyott hetek egyre csökkenő intenzitású demonstrációi sokkal inkább tanúskodnak erről a hamvába holt kísérletről, mint valódi társadalmi elégedetlenségről - értékelte. Arra is kitért, hogy az Európai Bizottság (EB) a konzultációt magát, mint eszközt támadta, pedig "ez egy olyan mélyen demokratikus és egyben innovatív politikai eszköz", amely a jövő politikájának fontos eleme lehetne Magyarországon túl a választópolgároktól való eltávolodás miatt panaszkodó unió egészében is. Nem több, hanem jobb Európára van szükségünk - összegezte véleményét Gyürk András a konzultáció kérdéseiről, és az arra adható válaszokról szólva. Azt mondta, európai parlamenti képviselőként azt tapasztalta, a brüsszeli elit jelentős része számára továbbra is Magyarország az első számú közellenség. A legnagyobb vitánk a bevándorlás kérdésében van, amelyben ők erőforrást látnak: azt gondolják, hogy ha bevándorlók tömegeit telepítik Európába, akkor az az általuk vallott multikulturalizmus és nyitott társadalom ideológiáját szolgálja. Nem volt véletlen Soros György és

Jean-Claude Juncker

, az EB elnökének találkozója ennek a vitának a csúcspontján, Soros ugyanis ennek az ideológiának elkötelezett iparosa - folytatta, hozzáfűzve: a magyar kormány ezzel szemben azt gondolja, hogy a bevándorlás veszélyforrás. "Elkötelezetten Európa-pártiak vagyunk, de éppen Európa jövője miatt érzett aggodalmunktól vezetve nem fogadjuk el kritikátlanul mindazt, amit ők akarnak" - hangoztatta. A megújuló Európa motorja, erőforrása Gyürk András szerint a közép-európai régió lehet. "1990 előtt ezt a térséget megnyomorította a kommunizmus, de ezzel egyidejűleg mentes volt attól a behatástól, amit a multikulturalizmus, a nyitott társadalom ideo­lógiája jelentett Nyugat-Európában. Ezért a bevándorlásban rejlő kockázatokat mi jóval világosabban észleljük, mint azok a nyugati tagállamok, amelyek már az elmúlt évtizedekben áldozatául estek a folyamatnak" - érvelt Gyürk András. Hozzátette: a nyugati politikai elit egyik fele ideológiai alapon tekint erre a kérdésre, és hisz abban, hogy idővel képesek lesznek kezelni a problémát, a másik fele már tudja, hogy ez reménytelen, de nem látja a megoldást, ezért inkább homokba dugja a fejét. "A tanulság számunkra az, hogy ha a bevándorlás kérdésében egy ország rossz döntést hoz, az később már nem korrigálható. A 2018-as választásnak ez a történelmi jelentőségű tétje. Az ellenzéki pártok, amelyek hisznek a multikulturalizmusban és kiszolgáltatottak milliárdos finanszírozóiknak, már ott állnak a bevándorlást támogató brüsszeli kórusban, csak arra várnak, hogy cselekedhessenek" - mondta a kampányfőnök. A választási kampányról szólva jelezte, egy évvel a választás előtt a technikai felkészülésre még van idő, "de már most készen kell állni a válasszal arra a kérdésre, hogy kik vagyunk és miért akarjuk, hogy a választók ránk szavazzanak". A miniszterelnök a 2014-es választást megelőző, Hősök terén tartott békemenet alkalmával erre a kérdésre így válaszolt: "Mi vagyunk azok, akiknek van egy közös szenvedélyük: Magyarország, a célunk pedig az, hogy Magyarországot megőrizzük magyar országnak" - idézte fel, hozzátéve: a kampányban ennél bővebben is ki kell fejteni mondandójukat, fontos például az eredmények és a teljesítmény számbavétele a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a közteherviselés, a biztonság kérdésében. El kell mondani azt is, hogy "kik azok, akikkel szemben állunk, mi a szándékuk, és hatalomra kerülésük esetén hogyan kerülhet veszélybe mindaz, amit közösen elértünk az elmúlt években" - jegyezte meg Gyürk András, aki szerint világossá kell tenni azt is, "kik azok a milliárdosok, akik az ellenzéki pártok mögött állnak, bábként mozgatva őket".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.