Közélet

Fidesz: Botka hiteltelen, mert ő is megszavazta az egyhavi nyugdíj elvételét

Fidesz: Botka hiteltelen, mert ő is megszavazta az egyhavi nyugdíj elvételét

2017. május 17., szerda
Fidesz: Botka hiteltelen, mert ő is megszavazta az egyhavi nyugdíj elvételét
botka_beszamol012kf

A Fidesz szerint mindegy, hogy mit ígér Botka László a nyugdíjasoknak, ő teljesen hiteltelen, mivel maga is megszavazta, hogy elvegyenek egyhavi nyugdíjat az idősektől és maga is támogatta a nyugdíjasokat érintő összes megszorítást.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményben a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének nyugdíjakat érintő szerdai bejelentésére reagált, amely szerint a 13. havi nyugdíj visszaadását, az egészségügyi és a gyógyszerellátás rendszerének teljes újragondolását és a nyugdíjminimum emelését ígérte. A Fidesz szerint az ellenzéki politikus igyekszik úgy tenni, mint akinek semmi köze nincs a szocialisták eddigi politikájához, "de a valóság az, hogy

Botka László

is egy nyugdíjcsökkentő szocialista, aki ugyanúgy nyomogatta a gombot, amikor a nyugdíjasoktól vettek el, mint a többi szocialista". A szocialisták mindig csak kihasználták a nyugdíjasokat, a választások közeledtével mindig fűt-fát ígérnek nekik, "aztán ha rajtuk múlik, akkor mindig a nyugdíjasokon csattan először az ostor" - írták. Hozzátették: az egyhavi nyugdíj elvétele mellett háromszorosára emelték a gáz árat, duplájára emelték az élelmiszerek áfáját, és még vizitdíjat és kórházi napidíjat is akartak velük fizettetni, a patikákat külföldiek kezére játszották és hagyták, hogy a multik nyerészkedjenek a nyugdíjasok gyógyszerein. A Fidesz szerint a szocialisták Botkával ugyanott folytatnák, ahol kormányzásuk alatt abbahagyták, már megint csak be akarják csapni és ki akarják használni a nyugdíjasokat. Ha az MSZP-t valóban érdekli a nyugdíjasok sorsa, akkor támogassa a 2018-as költségvetést, amely jövőre is biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a 3 százalékos nyugdíjemelést, az élelmiszerek áfacsökkentésének folytatását, sőt a jó gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémium kifizetésével számol - írták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.