Közélet

Fidesz: a kormánypártok az édesanyák mellett állnak

Fidesz: a kormánypártok az édesanyák mellett állnak

2017. május 7., vasárnap
Fidesz: a kormánypártok az édesanyák mellett állnak
fidesz_logo

A kormánypártok az édesanyák mellett állnak, azon dolgoznak, hogy a megbecsülést és a segítséget az év minden napján, minden élethelyzetben érezzék - közölte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vasárnap, anyák napi közleményében.

A párt felidézte: a baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak, elvették tőlük a családi adókedvezményt, a hároméves gyest, az otthonteremtési kedvezményeket, bölcsődéket zártak be, és a sorozatos adóemelésekkel megnehezítették számukra a mindennapi megélhetést. Hangsúlyozták: ma az édesanyák számíthatnak a kormányra, a 2018-as költségvetést is úgy tervezték, hogy a családok és a munkából élő édesanyák előrébb tudjanak lépni. A béremeléseknek köszönhetően több százezer család jövedelme nő, már havi 35 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye. A közleményben kiemelték, hogy továbbra is biztosítják a gyed-extrát, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatását segítő Munkahelyvédelmi Akciót, és a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét. Minden eddiginél többet fordítanak az ingyenes gyermekétkeztetésre, az ingyenes tankönyvellátásra és az otthonteremtésre. A kisgyermekes dolgozó anyákat több bölcsődei férőhellyel és rugalmasabb bölcsődei ellátással is segítik, és a gyed maximum összege már csaknem duplája lesz a 2010-es szintnek. Szeretnének azoknak a nőknek is jobban segíteni, akik lombikbébi-programmal, örökbefogadással, vagy nevelőszülőséggel lesznek anyák, ezekre a programokra az eddigieknél is több figyelmet és pénzt fordítanak - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.