Közélet

Botka László ellen dolgozik Szegeden az MSZP és a DK

Botka László ellen dolgozik Szegeden az MSZP és a DK

2017. május 30., kedd
Botka László ellen dolgozik Szegeden az MSZP és a DK
Botka László

Legalábbis ezt állította a Parlamentben kedden Pogácsás Tibor államtitkár. Elhangzott még: Botka beillik a Gyurcsány, Bajnai, Medgyessy, Puch, Boldvai és Simon Gábor vezette sorba.

Miközben

Botka László,

az MSZP miniszterelnök-jelöltje homályos utalásokba bocsátkozik a

Gyurcsány Ferenc

vezette Demokratikus Koalícióval való összefogásról, közvetlen környezetében, Szegeden már létrejött és működik is ez a paktum. Erről beszélt az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtt

Demeter Zoltán.

A fideszes honatya emlékeztetett:

a DK és az MSZP közösen akadályozta meg

a napfény városában, hogy a polgármesternek

színt kelljen vallania

saját, valamint közvetlen hozzátartozói vagyonnyilatkozatait illetően. „Miért nem vizsgálja a szegedi önkormányzat Botka László vagyongyarapodását?” – tette fel a kérdést Demeter Zoltán, aki szerint mivel Botka immár hivatalosan a szocialisták kormányfőjelöltje, azaz az ország vezető tisztségére törekszik, elszámoltatása már nem lehet csak egy önkormányzat belügye, szélesebb körben is meg kell vizsgálni megbízhatóságát és szavahihetőségét. Sokakat joggal érdekelne, mennyi lehet a szocialista politikus valós vagyona, miután kiderült, vagyonnyilatkozatából több mindent „kifelejtett”, módosítania is kellett idei bevallását. „

A szegedi Fidesz vizsgálta volna,

hogy az eltitkolt tóparti telken, a felesége nevére íratott luxusterepjárón és a többmilliós Rolex órán kívül van-e még olyan vagyontárgya, amelyről elfelejtett beszámolni. Csakhogy a baloldali többség összezárt, a szocialisták és a DK közösen megakadályozták, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje kellemetlen helyzetbe kerüljön” – utalt arra, hogy múlt héten a szegedi jogi bizottság a Botka-párti többség gátat vetett a Fidesz vagyonnyilatkozati eljárásra vonatkozó kezdeményezésének. Botka László egyértelműen beállt és illik abba a sorba, amit Gyurcsány Ferenc,

Bajnai Gordon, Medgyessy Péter, Puch László, Boldvai László

és

Simon Gábor

neve fémjelez – összegzett a Fidesz képviselője. Hozzátette, a „vagyoneltitkoló” szegedi polgármester ezen botrányát is felülmúlja az a legutóbbi kijelentése, hogy

lebontaná a kerítést,

amivel – így Demeter Zoltán – Magyarország állampolgárainak biztonságát tenné kockára. „A manchesteri merénylet után mindenki számára világos, hogy nem lebontani, hanem megerősíteni kell a határzárat. Bízzunk abban, hogy

kerítésbontók

soha nem lesznek Magyarországon miniszterelnökök, de még csak jelöltek sem” – mondta erről.

Pogácsás Tibor,

a Belügyminisztérium államtitkára a kormány nevében úgy választ a felvetésekre, az adott önkormányzat illetékes vagyonnyilatkozat-vizsgáló testülete, azaz Szegeden a jogi bizottság tagjainak politikai felelőssége, hogyan döntenek egy-egy vagyonnyilatkozati vizsgálat kezdeményezésekor, azaz meg akarják-e ismerni az adott politikus házastársainak, gyermekeinek zártan kezelt bevallását vagy sem. „Úgy gondolom, a Botka Lászlót támogató önkormányzati többség Botka László ellen dolgozott, hiszen megakadályozták, hogy Botka László tisztázhassa a helyzetét” – reflektált a konkrét Tisza-parti ügyre. Megemlítette, a magyar vagyonnyilatkozati rendszer Európában az egyik legszigorúbb, de átlátható és jól követhető, a legizgalmasabb kérdés viszont az, a kitöltő „mennyiben ragaszkodik a valósághoz, mennyiben ad reális képet saját vagyoni helyzetéről”. Ami a határzárat illeti, az államtitkár leszögezte, a térségünkre nehezedő migrációs nyomást ismervén a magyar emberek jogos akarata, hogy a kormány megvédje az országot. Aki az itt élők biztonságát veszélyeztető módon a jogi határzár és a kerítés lebontásáról beszél, az külső érdeket képvisel, külső megrendelő szolgálatában áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.