Kultúra

A magyar sport napját ünnepli a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

A magyar sport napját ünnepli a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

2017. május 5., péntek
A magyar sport napját ünnepli a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a Magyar Sport előtt tisztelegve vasárnap délután egy igazán sportos rendezvényt szervez az intézmény előtt.

Hódmezővásárhely és az intézmény is nagyon fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generáció minden nap találkozzon a mozgás és a sport valamely formájával, sportos szellemben nevelkedjen, és a mindennapi életük részévé váljon a mozgás, hiszen ezzel nemcsak az egészségükhöz járulnak hozzá, hanem ahhoz is hogy a hétköznapokban szellemileg is megfelelően tudjanak teljesíteni. Szerencsére a városban a sport nagy százalékban teszi ki az emberek életét, azonban A Művelődési Központnál szeretnék, hogyha ez az arány még magasabbá válna. A rendezvény célja az, hogy minél több emberrel megszeretessék a sportot, a mozgást és a mindennapi életük részévé tegyék azt. A programok részeként a rendezvényre kilátogatók megismerkedhetnek a theta jógával, előadást hallhatnak a Love your belly módszerről, a gyerekek sportos kihívásokat teljesíthetnek, valamint a heti Ezt válaszd! cross training edzést Bagi Mátyással is itt tartják meg, ám most vasárnap Dj Lennard adja a zenei aláfestést. Rossz idő esetén sem marad el a rendezvény, hanem a Balogh Imsi Sportcsarnokba költözik be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.