Közélet

Vádemelés a szurkálással végződő karácsonyi kocsmai verekedés ügyében

Vádemelés a szurkálással végződő karácsonyi kocsmai verekedés ügyében

2017. április 4., kedd
Vádemelés a szurkálással végződő karácsonyi kocsmai verekedés ügyében

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két hódmezővásárhelyi férfival szemben, akik 2015. Karácsonya előtti napon keveredtek nézeteltérésbe egy helybeli szórakozóhelyen.

A vádirat szerint a vádlottak egyike 2015. december 22-én a késő esti órákban egy társaság tagjaként szórakozott egy hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen. Valamivel éjfél előtt érkezett meg a kávézóba a másik vádlott is és valamennyien szeszesitalt fogyasztottak. Az este folyamán, de már éjfélt követően szóváltás alakult ki a két vádlott között, melyet az utcán is folytattak. Ekkor a nagyobb társasággal helyszínen tartózkodó vádlott megunva a vitatkozást és a szidalmazásokat, távozni kívánt, de a másik vádlott utána lépett és tovább szidalmazta, fenyegette őt. Erre válaszul a távozni szándékozó férfi pofon ütötte a másikat, aki közölte, hogy megszurkálja őt és fenyegetését beváltandó, elővette a zsebében nyitott állapotban tartott bicskát. Még mielőtt azonban szúrni tudott volna, újabb ütéseket kapott, illetőleg hasba is rúgták őt, melyre válaszul három alkalommal gyors, félköríves, irányított mozdulatokkal hason szúrta a másik férfit. A bicska pengéje áthatolt a hideg miatt viselt több réteg ruházaton és vastag télikabáton is, valamint a seb vérezni kezdett. Ezt észlelve a megszúrt férfi társaságában tartózkodók a vádlottakat szétválasztották, majd a sérülés ellátása végett orvosi ügyeletre mentek, illetőleg bejelentést tettek a rendőrségen. A szurkáló vádlott a rendőri intézkedés során megpróbálta elrejteni a kést, amely azonban nem járt sikerrel. A megszúrt férfi három, külön-külön és együttesen is 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülést szenvedett el, mellyel összefüggésben azonban megállapítható, hogy súlyosabb sérülés, illetőleg a halála az általa viselt vastag téli ruházat miatt, másrészt amiatt maradt el, hogy a támadást folyamatosan mozogva próbálta elhárítani. A szurkáló férfinak sérülése nem keletkezett. A Csongrád Megyei Főügyészség a másik felet megszúró férfit emberölés bűntettének kísérletével, míg az őt megütő vádlottat garázdaság vétségével vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog határozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.