Bulvár

Több balesetnél is intézkedtek a rendőrök szerdán

Több balesetnél is intézkedtek a rendőrök szerdán

2017. április 13., csütörtök
Több balesetnél is intézkedtek a rendőrök szerdán
kekfeny_rendorseg_szirena

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, illetve négy anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Súlyos sérülést szenvedett egy sándorfalvi fiatalkorú, aki április 12-én, valamivel 17 óra után egy távolsági buszjáratról leszállt, majd a jármű mögé sétált és a busz takarásából, körültekintés nélkül átfutott az úttesten. Egy arra szabályosan közlekedő tehergépjármű vezetője a gyalogost elsodorta, aki a baleset következtében csuklótörést szenvedett. Szentes belterületén szenvedett könnyű sérülést egy kerékpáros, akit 16 óra körül sodort el egy személyautó. A gépjármű sofőrje elmulasztotta a kötelező elsőbbségadást és összeütközött a kerékpárúton szabályosan közlekedő nővel. Amennyiben az úttesten van kijelölt gyalogos-átkelőhely, a gyalogosnak azon kell átmennie. Álló jármű mögül, vagy takart helyzetből soha ne lépjen körültekintés nélkül az úttestre! Az úttestre lépés előtt alaposan nézzen szét, győződj meg arról, hogy az átkelés biztonságos - figyelmeztet a rendőrség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.