Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Indul a parkolóper – Szeged alpolgármestere a vádlottak padján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

parkolojegyes_tabla03kf

Szerdán kezdődik a Gyulai Járásbíróságon a szegedi parkolóbérletek ügyével kapcsolatos tárgyalás – írja a Magyar Idők. A tárgyalásról természetesen helyszíni tudósítást olvashatnak a majd a SZEGEDma.hu-n.

A hűtlen kezelés miatt indult eljárásban mások mellett Solymos László (MSZP) alpolgármester, Mózes Ervin címzetes főjegyző és Kalmár Gábor, Botka László kabinetfőnöke ül a vádlottak padján. Az ügyben azért indult nyomozás, mert 2008 és 2012 között körülbelül háromszáz ingyenes, egész évre szóló parkolóbérletet osztottak ki Szegeden jogszabályi háttér és felhatalmazás nélkül.

A vádirat szerint az önkormányzat részéről évente vezetői értekezleteken döntöttek arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló személyek, akik ingyenes bérletet kaphatnak. A kedvezményezettek között önkormányzati, országgyűlési és európai parlamenti képviselők mellett a polgármesteri hivatal munkatársai, a rendőrség vezetői is ott voltak, de több olyan személy is, akik még érintőlegesen sem hozhatók kapcsolatba a szegedi városházával. Ilyen volt például egy makói képviselő, aki az érintett időszakban az MSZP megyei elnökhelyettese volt, a megyei elnök akkor Botka László szegedi polgármester volt. Kapott bérletet olyan önkormányzati képviselő is, akinek sem jogosítványa, sem autója nem volt. A nyomozás kezdetén még százmillió forintos nagyságrendű vagyoni hátrány okozásáról volt szó, ám a vádirat végül negyvenmillió forint kárt tartalmaz – foglalta össze friss cikkében a Magyar Idők napilap.

Tovább olvasom

Hírzóna

2,4 milliárdból újul meg a makói Almási iskola

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egymilliárd forinttal megemelték a felújításra szánt összeget.

Tovább olvasom

Egészség

Kezdődik a parlagfűszezon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az allergiások már erős tüneteket tapasztalhatnak a következő napokban.

Tovább olvasom

Közélet

Harminc éve szól a Rádió 88 Szegeden a szegedieknek, Szegedről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az első volt a sorban a magán kereskedelmi rádiók között és az egyetlen, amelyik három évtizedet megélt. A 30 éves Rádió 88-at köszöntjük születésnapján. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál