Közélet

Patyi András: a választási bizottság mindig jogi választ ad

Patyi András: a választási bizottság mindig jogi választ ad

2017. április 12., szerda
Patyi András: a választási bizottság mindig jogi választ ad
patyi-andras-mti

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mindig jogi választ ad a politikailag túlfűtött, motivált kérdésekre is - emelte ki az NVB elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

Patyi Andrást

annak kapcsán kérdezték, hogy számos népszavazási kérdés beadványát nyújtották be a testület elé. Az NVB elnöke elmondta: kedden is jogi választ adtak, mind a hét kérdésben egyhangúlag hozták meg az elutasító döntést. Az NVB elnökét kérdezték a Momentum által benyújtott, de még nem elbírált kérdésekről is. Ezek egyike a kormányfői mandátumot érinti. Ennek kapcsán Patyi András megjegyezte, hasonló kérdésben már 2014-ben döntött a testület, s az elutasításukat akkor a Kúria részletes indoklással hagyta helyben. A miniszterelnöki pozícióról az alaptörvény rendelkezik - fűzte hozzá a testület elnöke. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektoraként reagált az intézmény egyik uniós projektjével kapcsolatos, a sajtóban megjelent állításokra is. Elmondta, 2015 elején kezdtek el dolgozni két nagy fejlesztési projekten, amelyeket az egyetem szigorú fenntartói testületi jóváhagyásával folytattak. A két - összesen 30 milliárd forint értékű - fejlesztési projektről tett fel kérdéseket a Miniszterelnökségnek az unió bizottságának egyik osztálya. Ezek a kérdések szivárogtak ki. A válaszok még el sem készültek. Kiemelte: a két projektnek százezer ember érintettje, több mint ezren dolgoznak benne, körülbelül ötven intézmény működik közre. Így a fejlesztési forrásból is más felsőoktatási intézményekkel, kutatóműhelyekkel, állami hivatalokkal közösen gazdálkodnak. Ezzel együtt az NKE rektora kiemelte: az egyetemmel szemben nincs vizsgálat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.