Közélet

Németh Szilárd: Magyarország megvédi Európa biztonságát

Németh Szilárd: Magyarország megvédi Európa biztonságát

2017. április 20., csütörtök
Németh Szilárd: Magyarország megvédi Európa biztonságát
nemeth-szilard-mti

A megerősített jogi és műszaki határzárral Magyarország megvédi a magyar embereket és az Európai Unió állampolgárait - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségen tartott sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd

hangsúlyozta: a veszély továbbra sem múlt el, hiszen a Közel-Keleten, valamint Észak- és Közép-Afrikában sincs nyugalom, milliók állnak készen arra, hogy elinduljanak Európa felé. Az embercsempészek és "a Soros György által fenntartott ügynökszervezetek" pedig összejátszanak, hogy elárasszák a földrészt bevándorlókkal - jelentette ki. Az elmúlt időszak terrorcselekményei mind azt igazolják, hogy Magyarország jól járt el akkor, amikor úgy döntött, zárja határait és rendezett körülmények között biztosítja a belépést az országba és az áthaladást Magyarországon - tette hozzá, megjegyezve: a magyar kormány minden feltételt biztosít a határvédők és a menekült státuszért folyamodók számára egyaránt. Emlékeztetett: 2014 végén már baljós előjelek utaltak arra, hogy Európát az addig megszokottnál jóval nagyobb migránshullám éri el. Mint mondta, "a megszállásnak" jórészt gazdasági motivációi vannak, de közrejátszik a közel-keleti háborús zónák kialakulása és az ott tevékenykedő terrorista szervezetek működése is. A migránshullám gyakorlatilag 2015-ben érte el a csúcspontját: előfordult, hogy naponta 10-11 ezer ember "gázolt át a határon". A mintegy 391 ezer illegális migránsból mindössze 170 ezret tudtak regisztrálni. Ekkora tömeg beléptetését egyszerűen képtelenség volt elvégezni - fogalmazott. Magyarország nemzetközi kötelezettségének, a schengeni határok védelmének is eleget téve döntött úgy, hogy "ez nem mehet így tovább", hangsúlyozta, hozzátéve: a kialakult helyzetről a kormány a magyar emberek véleményét is kikérte. A nemzeti konzultáció és a népszavazás keretében az emberek többsége úgy gondolta, hogy meg kell védeni az országot az illegális bevándorlóktól és Brüsszel migrációval kapcsolatos politikájától - mondta. Németh Szilárd kiemelte: a védelem érdekében tett sorozatos intézkedések hozták meg mára azt a kedvező hatást, hogy gyakorlatilag szerdán egyetlen egy illegális határátlépő sem volt a magyar-szerb - mintegy 174 kilométeres - határszakaszon. Magyarországra tehát nem lehet a zöldhatáron át bejönni, a menedékkérelmek a Röszkén és Tompán kialakított tranzitzónában adhatók be - jegyezte meg. A gyorsított eljárás legfeljebb 15 napig, a normál pedig 60 napig tart, a jogerős döntésig pedig teljes ellátásban részesülnek azok, akik az eljárás alá vetik magukat - tette hozzá. A helyszínen tapasztaltak alapján a politikus elmondta: az összesen 500 férőhelyes, konténerekből álló tranzitzónákat 80 fős kisebb telepekre bontották, amelyekhez két férfi és két női, 8-8 személyes vizesblokk, valamint mosókonyha tartozik. A menedékkérőket fűtött szobákban szállásolják el. A hűtőszekrénnyel és elektromos tűzhellyel felszerelt étkezőkben egyszerre negyvenen tudnak asztalhoz ülni. A felnőtteknek napi háromszori, a gyermekeknek ötszöri étkezést biztosítanak és a legkisebbek részére foglalkoztatót is kialakítottak. A menedékkérők egészségügyi ellátása a nap minden órájában megoldott, és az orvosi ügyelet is biztosított. A kórházi ellátásra szoruló betegeket mentővel Kiskunhalasra szállítják. Németh Szilárd beszélt arról is, hogy a nemzetközi vöröskereszt megfigyelői a tranzitzónában tapasztalt körülményeket teljesen megfelelőnek találták. Hangsúlyozta: a műszaki és jogi határzár megerősítése a határ védelmében résztvevők terheinek csökkentését is szolgálja, akiknek megbecsültsége és magas színvonalú ellátása érdekében szintén elkötelezett a kormány. Mint mondta, a közvetlenül a kerítés mellett szolgálatot teljesítők részére esőbeállók és közlekedésüket segítő műszaki utak épültek. Szállásukat mára panziókban, szállodákban biztosítják, és a túlóráért járó pénzt azonnal megkapják. A váratlan időjárási helyzetekre kialakított - egyenként 110 ezer forintba kerülő - védőfelszerelésből pedig 26 ezer darabot rendeltek, hogy minden a határ védelmében résztvevő rendőrnek jusson. Németh Szilárd kérdésre válaszolva elmondta: látogatása során értesült arról, hogy néhány röszkei családot, amelyek a határ közvetlen közelében élnek, zavarja az ott folyó munka. Azt ígérte, utánajár a panaszoknak és igyekszik segíteni az érintett családoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.