Kultúra

Megújult honlappal várja a Szegedi Nemzeti Színház a látogatókat

Megújult honlappal várja a Szegedi Nemzeti Színház a látogatókat

2017. április 20., csütörtök
Megújult honlappal várja a Szegedi Nemzeti Színház a látogatókat
szinhaz_sajttaj014kf

Ma sajtótájékoztatón mutatták be a kilenc év után átalakított weboldalt. Kialakításánál arra törekedtek, hogy megőrizze a régi honlap erényeit, s egy-egy kattintással lehessen egy-egy produkcióról, színészről információkat szerezni, vagy éppen jegyet vásárolni.

Csütörtökön mutatták be a sajtó képviselői előtt a Szegedi Nemzeti Színház megújult honlapját. „A régi honlap kilenc éve szolgál, mostanra korszerűtlenné vált, de az értékeit megtartjuk, így továbbra is rengeteg kereszthivatkozást és archív információt helyezünk el” – nyilatkozta a változtatásokról Borda Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház marketing ügyvezetője. Egyelőre ugyan még a régi oldal érhető el, de az apróbb finomítások, s információfeltöltések után már a nagyközönség is használhatja. A weboldalt a színházzal egy évtizede együttműködő IKRON Kft. készítette. Hefkó Levente, a szegedi cég ügyvezetője hangsúlyozta, mindent megtettek, hogy „jó produkciót” hozzanak létre. Az új nyitóoldalról egy-egy kattintással elérhetőek a darabokról szóló információk, valamint a jegyvásárlás pontja. A főmenüben csak a legfontosabb információk találhatóak meg, így segítve az átláthatóságot. A társulat tagjainak életrajza is megismerhető arcképükre kattintva. Újdonságot jelent, hogy mostantól a napi szereposztás is felkerül a honlapra. Gondolnak a vidéki látogatókra, a „szegedi hasznos” menüpontban az időjárás mellett a tömegközlekedésről, a helyi programokról tudhatnak meg többet a turistaként is színházkedvelők. Figyelembe vették azt is, hogy mobiltelefon és táblagép barát oldal elengedhetetlen napjaink világában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.