Sport

Labdarúgás: visszatért súlyos sérüléséből a HFC támadója

Labdarúgás: visszatért súlyos sérüléséből a HFC támadója

2017. április 11., kedd
Labdarúgás: visszatért súlyos sérüléséből a HFC támadója
hfc_penzugyor12_gs

Közel hat hónap elteltével újra meccset játszott a Hódmezővásárhelyi FC csatára, Fábián Imre: a szeptemberben sípcsonttörést szenvedett futballista szombaton a Csongrád elleni megyeegyes mérkőzés hajrájában állt be.

Véget ért

Fábián Imre

pályán kívül töltött időszaka, hiszen a szombati, Hódmezővásárhelyi FC II. – Csongrád TSE megyei I. osztályú bajnokin a kezdőcsapatban jelölte őt

Vinnai István

vezetőedző. A sípcsonttöréséből felépült játékos újra ott lehetett a pályán a többiekkel majd a teljes találkozó során, hiszen 89 percet játszott - azt követően, hogy szeptember 18-án, a Méhkerék elleni idegenbeli mérkőzés volt az utolsó, amelyen szerepelhetett. „Nagyon jó volt újra pályán lenni, elég hosszú időszakot zártam le ezzel. Nagyon sok munka van e mögött, hogy ez végül sikerült. Nehéz időszak volt, de sokat segített ebben a klub, a csapattársak és a családom is. A játékom még hagyott kívánnivalót maga után, de jó volt tétmérkőzésen újra pályára lépni vásárhelyi színekben. Nincs bennem félsz az ütközéseket illetően, ha nem is 100%-osan jött vissza a lábamra az izomzat, de 90%-os állapotban már vagyok. A célom, hogy minél hamarabb ott legyek az NB III-as keretben és erősítsem a csapatomat” – fogalmazott portálunknak Fábián Imre.

hfc_penzugyor25_gs

A 32 éves futballistát sérülését követően másnap megműtötték, majd 4 héttel később következett az újabb beavatkozás, a mankók elhagyása utáni fokozatos terhelés mellett felépülésben pedig

Kocsisné Benczédi Márta

gyógytornász is segítette. „Ez a törés nem úgy múlik el, hogy forr a csont, és kész, hanem az a 8-10 centis csík, amit bemetszettek a térdembe, az folyamatosan fájt. Át kellett élnem, hogy nem úgy viselkedik a lábam, ahogyan azt én szeretném. A futást és a járást is újra kellett tanulnom, ezek nem egyik pillanatról a másikra mennek” – válaszolta a HFC támadója, aki hozzátette: a pálya közelébe sem ment egy ideig hosszú kihagyása alatt. „Nem azért, mert nem érdekelt volna, hanem azért, mert olyan lelki nyomást jelentett látni a csapattársaimat mozogni, edzeni, meccseket játszani, hogy az elején a meccsekre sem jártam ki. Ahogy elkezdtem felépülni, onnantól már egyre többet edzettem, jó volt látni, hogy van arra esély, hogy minden ugyanúgy működjön, ahogy előtte. Csak rajtam múlik, hogy mikor leszek újra 100%-os. Hat-nyolc hónapos felépülési időt mondanak, én öt és fél hónap után már mérkőzést játszottam. Jól reagált a szervezetem, a lábamban lévő anyagra is, nem mondom, hogy tünetmentes vagyok, de 33 éves leszek egy hónap múlva, ezek viselhető fájdalmak, amik eddig is voltak. Készen állok, de erőnlétileg nyilvánvalóan van még lemaradásom. A jelenlegi szereplés tükrében nem valószínű, hogy kezdőként kapjak helyet, hiszen a csapattársaim nagyon jól teljesítenek, csereként akár már a hétvégén is be tudnék állni, de ez az általam nagyra becsült

Major László

döntése lesz” - fejtette ki Fábián Imre. Ahogy a csatár is kitért rá, a HFC kiváló idényt fut az NB III Közép csoportjában: a vásárhelyiek 2017-ben lejátszott nyolc meccs után még veretlenek, és az ötödik helyről várhatják a tavasz második felét. Ennek kapcsán elmondta, örül csapata jó teljesítményének, hiszen minden sérültnek megnyugvást ad az, hogy nem kell sietnie a visszatéréssel, hanem jól szerepelnek a társak, így ő maga is nyugodtan gyógyulhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.