Közélet

Jogerősen kilenc évre ítélték az ismerősét megkéselő kondorosi férfit

Jogerősen kilenc évre ítélték az ismerősét megkéselő kondorosi férfit

2017. április 26., szerda
Jogerősen kilenc évre ítélték az ismerősét megkéselő kondorosi férfit

Jogerősen kilenc év börtönbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a kondorosi férfit, aki 2015-ben féltékenységből több késszúrással életveszélyesen megsebesítette egy ismerősét.

A táblabíróság emberölés kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a jelenleg 66 esztendős vádlottat. A férfi 2011-ben kezdett kapcsolatot egy kondorosi asszonnyal, de a vádlott italozó életmódja miatt nem költöztek össze. A férfi részegen rendszeresen féltékenykedett, legalább nyolc alkalommal bántalmazta is a nőt. Az asszony egykori élettársa - a későbbi sértett - közös gyermekük miatt szoros kapcsolatot tartott a családdal, szabad bejárása volt otthonukba. 2015. július 3-án is a házban tartózkodott, amikor az asszony és a vádlott egész napos italozást követően hazatért. A vádlott kérdőre vonta a sértette, mit keres ott, majd az udvarra is követve szidalmazta a férfit. A vádlott visszaszaladt a konyhába, és miután fellökte az asszonyt, magához vett egy kést, az udvarra rohant, ahol több szúrással megsebesítette ismerősét. A férfi bár életveszélyes sérüléseket szenvedett, ártalmatlanítani tudta a vádlottat, majd mentőt és rendőrt hívott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.