Bulvár

Ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen

Ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen

2017. április 18., kedd
Ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen
macska_17-04-18

Összesen száz macska ivartalanítását kezdheti meg hamarosan a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a svájci Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz alapítványnak köszönhetően. Indulhat az egyesület ivartalanítási programja, amelyben az utcai kolóniák sterilizálása mellett a rászoruló macskatartók is számíthatnak segítségre.

Macskák ivartalanítására indít programot a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, összesen száz macska műtéti költségét vállalja át a svájci Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz alapítvány. A támogatásból elsősorban az utcai kolóniák ivartalanítása történik meg Hódmezővásárhelyen, így hosszú távon jóval kevesebb kóbor macska lehet a közterületeken. Hangsúlyozta továbbá, hogy az egyesület már a megalakulása óta kiemelten figyel a nehéz helyzetbe került állattartó családokra, így a rászoruló macskatartók is számíthatnak segítségre. Szili Éva önkéntes, a program koordinátora és szakmai vezetője kiemelte, már jelentkezhetnek azok, akiknek az agyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy ivartalaníttassák kedvencüket. Ennek elsődleges célja, hogy kevesebb legyen a nem kívánt szaporulat, amely még nagyobb terhet jelenthet a családnak, és az is megakadályozható, hogy még több macska kerüljön utcára. Hozzátette, a kiválasztásában a helyi családsegítő szolgálat és a Magyar Vöröskereszt hódmezővásárhelyi szervezete is segít, a korábban megkötött együttműködési megállapodásoknak köszönhetően. Az ivartalanítási programban a műtéteket Horváth Zoltán és Kovács István hódmezővásárhelyi, illetve Tímár Endre szegedi állatorvosok végzik majd. Jelentkezni Szili Évánál, a 20/980-2042-es telefonszámon, illetve az egyesület Facebook oldalán lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.