Közélet

Fidesz: a szocialisták Botka Lászlóval ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták

Fidesz: a szocialisták Botka Lászlóval ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták

2017. április 24., hétfő
Fidesz: a szocialisták Botka Lászlóval ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták

A Fidesz szerint az MSZP Botka Lászlóval ugyanott folytatná, ahol kormányzása alatt abbahagyta.

A nagyobbik kormánypárt MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök bejelentette: pártjuk május 27-ei kongresszusa megválasztja a miniszterelnök-jelöltjüket, és Botka László szegedi polgármester vállalta a jelöltséget. A kormánypárti közleményben az áll: az MSZP mindig is a milliárdosok pártja volt, és ma is az, hiszen Botka László 25 milliós luxuskocsival és luxusnyaralásokra jár. Botka László igyekszik úgy tenni, mint a nép egyszerű gyermeke, akinek semmi köze sincs a szocialisták eddigi politikájához, de a valóság az, hogy a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején ő is megszavazott minden egyes megszorítást, amely a családokat, a dolgozókat és a nyugdíjasokat sújtotta - fogalmaztak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.