Bulvár

Esélyt kapott az életre Picur

Esélyt kapott az életre Picur

2017. április 11., kedd
Esélyt kapott az életre Picur
picur3

Az életéért küzd Picur. Ő az a pár hetes fekete kiscica, akit az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskolában zajló építkezésen találtak a munkások. Szerencsére időben érkezett a segítség, a csöppséget pár óra leforgása alatt ideiglenes befogadónál helyezte el a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

Bár most kicsit jobban van, még nem biztos, hogy túléli a következő pár napot Picur. Az alig néhány hetes kiscicát az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskolában találták a munkások építkezés közben. Az intézmény könyvtárosa azonnal értesíttet a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületét, hiszen minden perc számított. A kicsinek még a szeme sincs nyitva és a kihűlés fenyegette, már mozogni is alig tudott.

Balogh Ernő

, a szervezet elnöke pár perc alatt talált helyet Picurnak, így már biztonságban van, még ha ideiglenesen is. Az egyesület önkéntese és ideiglenes befogadója, Éva vette gondjaiba a cicát. Amint hazavitte, ápolni kezdte: speciális tápszert adott neki, valamint megtisztogatta, ezután betakargatta, hogy felmelegedjen. Pár óra múlva a kiscica már sokkal jobban lett, egyre többet mozgott és a hangját is kieresztette. Szerencsére alultáplált sem volt, hiszen anyja gondozhatta, de hogy hogyan került az építkezési területre, arra valószínűleg soha nem derül fény. A következő pár nap most kritikus lesz neki, hiszen még nagyon gyenge, és nem biztos, hogy életben marad, de ha ezt átvészeli, akkor pár hónap múlva végleges, szerető családba kerülhet. Fontos, hogy idén korábban kezdődött a macskák ivarzása, így egyre több kiscica születik a következő hetekben. Ha valaki bajba jutott, kidobott újszülött cicát talál az utcán, ne menjen el mellette segítségnyújtás nélkül. Ha tudja, fogadja be pár napra, és jelezze ezt a városban működő állatvédelmi szervezeteknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.