Bulvár

Elvágott gázvezeték miatt kiürítettek egy társasházat Zalaváron

Elvágott gázvezeték miatt kiürítettek egy társasházat Zalaváron

2017. április 1., szombat
Elvágott gázvezeték miatt kiürítettek egy társasházat Zalaváron

Ideiglenesen 13 embernek el kellett hagynia az otthonát szombat délután Zalaváron, miután elvágtak egy gázvezetéket - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A lakók a délután folyamán visszatérhettek otthonaikba.

Az Ady Endre utcában történt eset miatt a tűzoltók lezárták az érintett útszakaszt, illetve kiürítettek egy négylakásos társasházat. Az épületben lévő otthonát 13 lakónak kellett ideiglenesen elhagynia. A tűzoltók feszítővágóval szorították el a gázcsövet, hogy megszüntessék a gázszivárgást. Cseresznyés Dániel, a zalai katasztrófavédők szóvivője az MTI érdeklődésére az előzményekről elmondta: a társasház egyik lakója sípoló hangot hallott az épülethez vezető gázvezeték irányából. Egyik szomszédja próbálta behatárolni a helyet, de közben egy ásóval elvágta a vezetéket. A szakemberek a szivárgást rövid idő alatt megszüntették, így a lakók a délután folyamán visszatérhettek lakásaikba - tette hozzá a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.