Sport

Budapest később is pályázni fog olimpiarendezésre, a tervezett helyszíneket felépítik

Budapest később is pályázni fog olimpiarendezésre, a tervezett helyszíneket felépítik

2017. április 8., szombat
Budapest később is pályázni fog olimpiarendezésre, a tervezett helyszíneket felépítik

A tervezett sportberuházásokat megvalósítják és Budapest újra pályázni fog olimpiarendezésre - jelentette ki Fürjes Balázs az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak nyilatkozva.

A Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője elmondta, hogy miután a hét év múlva esedékes játékokra vonatkozó pályázatot visszavonták, "a kormány megerősítette, hogy minden tervezett versenyhelyszín elkészül". "Ez azt jelenti, hogy a 2024-es pályázat érvényes lehet 2028-ra vagy 2032-re" - tette hozzá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos megemlítve még, hogy "Budapest mindenképpen pályázni fog még", mert "ez egy 120 éves álom". A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra megálmodott Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián. Atlétikában - Coe kezdeményezésére - a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.