Sport

A portugál Eb-n járt a szegedi biliárdos

A portugál Eb-n járt a szegedi biliárdos

2017. április 10., hétfő
A portugál Eb-n járt a szegedi biliárdos
BC5K3521

Szegedi résztvevője is volt a portugáliai pool biliárd Európa-bajnokságnak: Antal Gábor helyet kapott a háromfős magyar csapatban.

Március 18. és 28. között rendezték meg Portugáliában az idei felnőtt pool-biliárd Európa Bajnokságot, amelyen Magyarországról három játékos vehetett részt. Közöttük volt a Szegedi Biliárd SE versenyzője,

Antal Gábor

is, aki elmondta: már az Eb-re való kijutás is hatalmas dolog volt számára.„Ha valaki ki akar ide jutni, az már nem csak a szórakozásról szól, nagyon kemény munka vezet odáig, hogy hazai és nemzetközi eredmények alapján, a magyar pool-biliárd szakág vezetője bárkinek is helyet adjon a magyar válogatottban. Sok éven keresztül csak szórakozásnak tekintettem – egy jó hobbi, de mégis több volt, mint szórakozás. Mondhatnám, mára két szakmám lett, a munkám mellett ott a biliárd is” – fogalmazott portálunknak Antal Gábor, aki elmondása szerint pályafutása egyik legnagyobb sikerét egy belgrádi nemzetközi versenyen érte el 2015-ben, ahol több mint száz induló közül sikerült nyernie. Az Eb-ken négy különböző játék nem, valamint egy csapatverseny zajlik, a magyar csapat ezek közül financiális okok miatt csupán három játéknemben (8-as, 9-es és 10-es) tudott nevezni, így sajnos kimaradt a csapatverseny is, a résztvevőknek már a kijutás költségeibe is be kellett szállniuk. Antal Gábor végül két játékban, a nyolcasban és a kilencesben jutott el a legjobb 64 közé, előbbiben egy portugál, míg utóbbiban egy orosz ellenfél múlta felül. „Minden országból a legjobb 2-3 játékos van ott, Európa legjobbjaival játszik az ember. Ez egy olyan lehetőség, ahol mindenki bizonyítani akar, ezért belead apait anyait. Ugyan dobogós helyre nem sikerült eljutnom, de személyesen ezt nagyon jó eredményként élem meg, főleg úgy, hogy ez volt az első Európa bajnokságom és bízom benne, hogy lesz még lehetőségem kijutni.Érzésem szerint harmadik-negyedik alkalomra tudom kihozni magamból azt a teljesítményt ami talán elég lesz ahhoz, hogy bekerülhessek a legjobb nyolc közé és talán dobogós helyet szerezzek.Persze ehhez nagyon sok munka kell még” – összegezte teljesítményét a szegedi játékos.

BC5K3511

Olyan, mint egy államvizsga

„Angolul azt mondják, „The underdog”, azaz a kevésbé esélyes nyugalmával játszhattam, de nehéz volt, megszokni az új környezetet, nem volt lehetőség edzésre sem, és sikeresen elhagytuk csomagjainkat odafelé vezető utunk során, ami szintén nehezítette helyzetünket. Úgy éreztem magam, mintha megint államvizsgán lennék. Minden játék nemre különböző gyakorlatokkal lehet készülni, ezért hasonlítom az államvizsgához, mert erre már nem lehet igazán készülni, csak ismételsz, és amikor odakerülsz, akkor meg kell mutatnod, hogy te ezt tudod. Megfelelő rutint és tudást kell magadhoz venned, hogy egy Eb-n szerepelj. Van már versenyrutinom, de ilyen fajta még nem. Bízom benne, hogy lehetőség aztán jövőre már könnyebben fogom kezelni a helyzetet és ha ezen az úton haladok tovább, amit most kijelöltem magamnak, mind elméleti, mind gyakorlati szinten, akkor ez működőképes lehet” – tekintett a jövőbe Antal Gábor. A Szegedi Biliárd SE játékosa állandó munkája mellett napi szinten 1-2 órát próbál a biliárddal foglalkozni, a sportot pedig immáron húsz éve űzi. „Inkább művészethez hasonlítanám a biliárdot. Ahogy egy gitár- vagy hegedűművész fogja és szólaltatja meg hangszerét, olyan a biliárd nekem. Persze nem elég a gyakorlati felkészültség. Mentálisan is erősnek kell lenni, hogy ezt valaki magas szinten űzze és versenyhelyzetben is kiválóteljesítményt tudjon nyújtani. Egy bizonyos szint után el kell dönteni, hogy komolyan akar-e valaki foglalkozni ezzel, vagy sem, itt már külön kell váljon hogy szórakozás vagy munka. Nem feltétlenül kell kimenni egy Eb-re ahhoz, hogy tanuljon valamit az ember. Ha mindig nyitott szemmel jársz és figyelsz,akár arra, hogyan viselkedik a fehér, vagy a célgolyó egyes lökéseknél, úgy minden nap tanulhatsz újat és újat. Ugyanakkor másfél hét alatt, amíg kint voltunk Portugáliában, többet tanultam, mintha fél évig lejártam volna edzeni. Olyan játékosokkal lehet találkozni, olyanok ellen játszani, akik ezzel foglalkoznak munka szintjén gyerekkoruk óta. Többszörös világbajnok, Európa-bajnokok voltak a mezőnyben” – tette hozzá Antal Gábor, aki kitért rá: volt olyan biliárdos, aki meccsek előtt tréningként napi szinten eljárt futni is.

BC5K3529

Mindezek mellett abból a szempontból szerencsésebbnek érzi magát ezeknél a játékosoknál, hogy számára a biliárd mellett mindig ott lesz a foglalkozása, ahonnan biztos jövedelemre számíthat, ez pedig megnyugtató hátteret is jelent. „Nekik ez nincs meg, nekik ez kötelező és jól kell játszani, ezért nagyobb lehet a rajtuk nyomás,. Nem mellesleg az Eb-n ugye nincs pénznyeremény, ott azért játszunk, hogy ki a legjobb játékos, és ez hatalmas ugró deszka a játékosoknak persze nem csak szakmailag A hollandoknál például úgy működik, hogyha valaki érmet szerez, akkor a holland bizottság évi 24 ezer euróval támogatja éves tevékenységüket, és így ez lesz – részben - az éves keresetük. Jó volt látni azt, hogy mit jelent a profizmus ebben a szakmában, hogyan kell hozzáállni az egészhez. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő alázat és önkritika, melyek nélkül soha nem lehet ide eljutni. Tisztelned kell az ellenfelet,az asztalt, és a profizmus ezen szintjén ezt szagolni lehetett a levegőben, ezzel teremtve igazán jó versenyhangulatot” – fejtette ki Antal Gábor, aki a jövőben mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ismét az év része legyen az Eb. Naplót vezet arról, hogy mikor vannak a versenyek, és melyekre érdemes elmennie, a tervek szerint a válogatottbeli két csapattársával (Solymosi Gáborral és Szolnoki Olivérrel) a novemberi, Moszkvában esedékes Kremlin Cup-on vennének részt, ahol nem csak európai játékosok ellen játszhatnának. Az idei Európa bajnokságot a Szegedtől majdnem három és fél ezer kilométerre lévő Albufeirában, egy hotelkomplexumban rendezték: a versenyzőknek ki sem kellett mozdulniuk az épületből, az egyik konferenciateremben, több száz négyzetméternyi terület adta a helyszínt. „Hiányoltam, hogy a nagyközönség számára nem volt lehetőség a verseny megtekintésére, kissé úgy tűnt, mintha magunknak szerveztünk volna Eb-t, de úgy tűnik, ennek ez a módja. Ez arról szól, ki a legjobb az adott évben Európában, mindenki csak a játékra koncentrál. A világ egyik legjobb asztalán játszottunk, kifogástalan körülmények között. Kicsit lassú a lebonyolítás, az egyes játék nemekre két-három napot szánnak, ami azt jelenti, ha valaki kiesik az első vagy második körben, akár egy-másfél nap is eltelhet biliárd nélkül, mivel nincs lehetőség gyakorlásra. Meccs előtt az asztalnál egy tálcát lehet végiglőni gyakorlásként, ezt megteszi az ellenfél, majd kezdődik is a meccs. Azokon a nemzetközi versenyeken, melyeken indulunk, az a szokás, hogy van gyakorlóasztal, illetve a versenynap végén ki lehet bérelni a versenyasztalokat.Itt sajnos nem volt erre lehetőség, szóval ez is kissé szokatlan volt. A nap végén bezárják a termet és mindenki megy vissza a szobájába, vagy a lobby bárjába” - részletezte a nehézségeket Antal Gábor.

BC5K3515

Úgy folytatta, ezeknek a játékosoknak erőssége magyar viszonylatban talán nem is mérhető: itt olyan meccseket játszhatott, mint például a nyolcas játéknem során (ami a sokak által ismert csíkos-teli verziót jelenti) ciprusi ellenfelével szemben vívott meccs, ami azzal dőlt el, hogy ki nyerte meg a tempólövést(ez dönt arról, hogy ki kezdi a meccset, váltott kezdésű lebonyolítás mellett). 7-7-ig mindenki nyerte a saját partiját, végül mivel Gábor nyerte a „tempó”-t, kezdte a nyolcadik partit, ahol is kipucolta az asztalt, így sikerült nyernie.„Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyen meccsem volt Magyarországon. Egyébként a meglepetések Eb-je volt, olyan játékosok lettek elsők, akikre szinte senki sem számított. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó lesz. Egy nemzetközi versenyen szoktam játszani három-négy meccset egy nap, viszont az EB-n már két meccs után sokkal fáradtabb voltam. Többször volt, hogy délután lepihentem, mert annyira fárasztó volta délelőtti meccs. – tett hozzá Gábor. "A biliárd sokkal több, mint egy kocsmasport, sajnálatos, hogy itthon így tekintenek rá, de mindenkit bátorítok, hogy próbálja ki, vegyen leckéket. A társaság miatt is érdemes elkezdeni, és akár én, akár a többiek is szívesen segítünk minden ambiciózus, magát kipróbálni vágyó leendő biliárdos kollégának” – zárta Antal Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.